2013. ápr 12.

Darabolós gyilkosságra készült a volt fideszes képviselő

írta: Lmagazin
Darabolós gyilkosságra készült a volt fideszes képviselő

tek_1.jpgKommandós akcióban fogott el kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy gyilkosságra készülő csoportot a Veszprém megyei Balatonfűzfőn – értesült a PestiSrácok.hu. A bérgyilkosság felbujtója egy ismert helyi ügyvéd, Hudvágner Tamás, aki két társával őrizetbe került. A gyanú szerint a vállalkozónak egy kétmilliárd forintos ingatlanüzlet miatt kellett volna meghalnia. Ennyit nyert volna a veszprémi ügyvéd, aki korábban egy cikluson keresztül a veszprémi képviselő-testület fideszes tagja is volt, sőt az ottani sportbizottság elnökeként is nyakig benne volt a helyi sportbizniszben.

A portál szerint Hudvágner azzal csalta a fűzfői házhoz a vállalkozókat, hogy néhány részletről még egyeztessenek. Ugyanerre az időpontra hívták a Balaton-parti villához a felbérelt gyilkost is. A terv állítólag az volt, hogy ő majd elkábítja áldozatait, majd átvágja a torkukat. A holttestek eltüntetésével a villa tulajdonosát, M. P.-t bízták meg. Mivel a férfi járatos az egészségügyben, az ő feladata lett volna a testek feldarabolása és eltüntetése.

A főkapitányság a rendőrség honlapján megjelent közleményében a keddi akcióról azt írta: "H. Tamás egy tervet dolgozott ki haragosa megölésére és vagyonának megszerzésére, amely végrehajtásához ismerősén, Sz. Attilán keresztül bérgyilkost fogadott. Miután mindent kiterveltek, április 9-én a gyilkossággal megbízott M. Béla a Balatonfűzfő, Balaton körúti ingatlan területén elrejtőzve várta az üzleti indokkal odacsalt sértettet, H. Tamás pedig a közelben várakozott. Ekkor lépett közbe a rendőrség, megakadályozva a gyilkosság elkövetését."

Szólj hozzá

fidesz veszprém tek bérgyilkos