2013. ápr 12.

Kétszeresére drágult a burgonya ára

írta: Lmagazin
Kétszeresére drágult a burgonya ára

szlokru.JPGA Világgazdaság összeállítása szerint 2013 februárjában a gabonafélék ára 30,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A búza és a kukorica ára lényegében 2012. decemberi szinten van, így az előbbi termék 67 800 Ft-ba, az utóbbi 63 200 Ft-ba került tonnánként.

A burgonya árindexe az előző hónaphoz képest is tovább nőtt, így és az előző évi igen alacsony árak miatt már 108,1 százalékos árnövekedést mutat. A zöldségfélék és a gyümölcsök árszintje februárban 3,4 százalékkal emelkedett, illetve 4,4 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői árszintje 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarhánál és a baromfinál kétszámjegyű volt az árnövekedés, az előbbinél 10,0 az utóbbinál 12,9 százalék. A vágósertés termelői árának növekedése a tavalyi 25,4 százalék után most csak 4,6 százalék volt. Így februárban a vágósertés felvásárlási ára 392 Ft volt kilogrammonként.

Az egyre nehezebben élő magyar háztartások számára minden bizonnyal nagy segítség lenne az alap élelmiszer árak áfájának 27-ről 5%-ra való csökkentése, de a kormányzat egyelőre hallani sem akar róla, jó terepet biztosítva ezzel a szocialista aktívisták utcai aláírás gyűjtésének.

Szólj hozzá

burgonya ár áfa drágaság