2013. máj 21.

A kereszténydemokratizmus unorthodox pápája

írta: Lmagazin
A kereszténydemokratizmus unorthodox pápája

csomó.jpgRövidke hírként jelent meg, ám annál elgondolkodtatóbb ami Berinben történt a napokban. Berlin egyik bolhapiacán ugyanis a testőrökkel érkező Angela Merkel német kancellár egy hajléktalantól vett egy lapot, egy helyi Fedél Nélkült. Mint kiderült Merkel már korábban is megvette ezt a jellegzetesen baloldali lapot, amely feltehetően nem sok jót ír a kancellár tevékenységéről, aki ezt nyilatkozta: érdekesnek találta az olvasottakat.

Ezek után jut az ember eszébe, hogy a kerületben is van egy kereszténydemokrata politikus, Csomó Tamás, aki kispesti lakóhelye ellenére „szolgálja” a közjót a kerületben. Csomó a kereszténydemokratizmus „unorthodox” pápája – remélem megbocsátják e kis képzavart  - aki minden intézkedését annak szenteli, hogy ember fiának ne jusson eszébe összemosni a kereszténydemokráciát a kereszténységgel és a demokráciával.

Csomó, aki mostanában a rokonság korrupciógyanús ügyeivel került reflektorfénybe már több intézkedésén keresztül igazolta, hogy az ellenzék miért tartja az „antiszociális” ügyek alpolgármesterének. Csomó első intézkedései között szétverte a kerületi szociális intézményrendszert, majd újabb és újabb jogszabályokba ütköző intézkedésekkel mattolta a kerületi lakáspolitikát. Ennek „hála” már közel 130 kerületi önkormányzati lakás áll üresen, annak ellenére, hogy több száz lakos élne a kedvezményes és kiszámítható bérlés lehetőségével. Csomó annak ellenére nem tesz semmit ez ügyben, hogy így az ingatlanok fenntartásával és állagmegóvásával járó össze költség a kerületi adófizetőket terheli. Egyes számítások szerint Csomó eddigi tevékenysége már több, mint 150 millió, azaz egyszázötvenmillió forint kárt okozott  a kerületnek.

Csomónak azonban mindemellett van korábbról is egy elvarratlan ügye. A kispesti politikusnak különös körülmények között eltűnt a jogtalanul igénybe vett önkormányzati gépkocsija a háza előtt. Csomó ekkor azt nyilatkozta, hogy a személyautónak volt biztosítása az önkormányzat által, de kiderült hogy Csomó nem mondott igazat. Az eltűnt gépjárműnek nem volt biztosítása, így közel 2 és fél milliónyi újabb kárt okozott a kerületnek.

Csomó Tamás azonban tud nagyvonalú is lenni, főleg ha a saját rokonságáról van szó. A kereszténydemokrata politikus beavatkozása mellett úgy rendelte meg Csomó Tamás sógorától a kerületi Városgazda a Kondor Béla Művelődési Ház klímaberendezésének felújítását 8 millió forintért, hogy a rendszert két éve tették helyre a Havanna projekt keretében.

Nyilvánvaló, hogy esetében egy újfajta unorthodox kereszténydemokratikus felfogással van dolgunk. Persze Csomó nincs egyedül, elég ha a KDNP legkiválóbb politikusaira gondolunk, mint a kifogástalan erkölcsi alapokkal bíró Pálffy István, vagy a szellemi szabadrablás ellen küzdő dr.(sic!)Semjén Zsolt. Nézzük meg, hogy hogyan vélekedik a hazai kereszténydemokratákról korunk egyik szabadgondolkodója:

Szólj hozzá

hazugság átverés csomó tamás alkalmatlanság hozzánemértés