2013. máj 29.

Csomó Tamás felmentését kezdeményezte az ellenzék.

írta: Lmagazin
Csomó Tamás felmentését kezdeményezte az ellenzék.

csomó_1.JPGUghy Attila polgármesterhez címzett nyílt levélben kezdeményezte Csomó Tamás szociális ügyekért felelős KDNP-s alpolgármester menesztését a szocialista frakció.

A pártszervezet facebook oldalán közzétett nyílt levelében hangsúlyozza, hogy Csomó Tamás az elmúlt közel három évben érdemben felszámolta a kerületi szociális ellátó rendszer több elemét. A nevéhez köthető lakásgazdálkodás pedig kudarcot halmoz kudarcra. A párt álláspontja szerint ennek leglátványosabb eleme, hogy a brutális lakbéremelésnek köszönhetően soha nem látott módon nőtt meg a lakbérhátralék mértéke 2012-ben. Az ellenzéki párt politikusai a szakmai alkalmatlanság mellett azt is felróják a KDNP-s politikusnak, hogy az elmúlt hónapokban egyre több, a nevéhez köthető korrupció gyanús ügy került napvilágra, amelyek tekintetében nem tisztázta szerepét. (Szerkesztőségünk is több ízben beszámol arról, hogy Csomó Tamás sógorának várpalotai cége közbeszerzés nélkül kapott 8 milliós megrendelést az önkormányzattól.).

Két módon távozhat Csomó.

A jogszabályok értelmében két módja van Csomó Tamás eltávolításának. Vagy Ughy Attila polgármester kezdeményezi a képviselő-testületnél helyettese leváltását (más ezt nem teheti meg), vagy az érintett nyújtja be lemondását. Bármelyiket is választja, az ügy fejleményeiről beszámolunk.

Szólj hozzá

fidesz korrupció csomó tamás alkalmatlanság attila;ughy attila; fidesz-kdnp