2013. júl 03.

Tiltakozás a kerületi trafik mutyi ellen.

írta: Lmagazin
Tiltakozás a kerületi trafik mutyi ellen.

fotó (23).JPG

Tiltakozó akcióval hívták fel a figyelmet az évtized mutyijára a helyi trafik károsultak és az ellenzék aktivistái.

Július elsejével kezdték meg működésüket a fideszes korrupció és lenyúlás jelképévé vált Nemzeti Dohányboltok. Mint az köztudott Pestszentlőrincen és Pestszentimrén is számos, a kerületi Fideszhez köthető személy jutott a pofátlan extraprofitot termelő dohánykoncesszióhoz.

Lerázzák a károsultakat

A botrány kirobbanása óta több kerületi trafik károsul kereste meg az önkormányzat vezetését. Ők minden esetben a döntés igazságtalanságára, valamint arra hívták fel az érintettek figyelmét, hogy a koncessziók botrányos újraosztása több tucat kerületi család megélhetését teszi tönkre. A szerkesztőségünknek nyilatkozó károsultak elmondása szerint a kerületet vezető Fideszes politikusoktól semmilyen válasz nem érkezett felvetéseikre.

Hallgatásba burkolóznak.

A trafik botrány kipattanásakor a kerületi ellenzék is a kormánypártok véleményére lett volna kíváncsi. Kucsák László fideszes választókerületi elnöknek írt nyílt levelükben többek között arra várták a választ, hogy a szekszárdi és más azóta ismertté vált fideszes városokhoz hasonlóan a XVIII. kerületben is a helyi Fidesz frakció döntött-e a trafik koncessziók kérdésében. A fideszes politikusnak írt nyílt levélben az alábbi kérdéseket fogalmazták meg:

  • Igaz-e, hogy Ön, mint választókerületi elnök, utasítást kapott, miszerint"lehetőség szerint fideszesek nyerjenek, jobbikosok és MSZP-sek pedig semmiképpen ne"a trafiktenderen?
  • Miután kiderült, hogy az Ön pártjának politikusai, mint önkormányzati döntéshozók, befolyást gyakorolhattak a döntés kimenetelére, támogatja-e az eredmények megsemmisítését és új pályázat kiírását?
  • Hajlandó-e nyilvánosságra hozni a pályázatokat, hogy mindenki által összehasonlíthatóak legyenek a győztes és vesztes pályamunkák?
  • Hajlandó-e ennek érdekében megszavazni egy olyan jogszabály módosítást, amely ellentétben a napokban született kormánypárti döntéssel visszaállítja az átláthatóságot!
  • Az önkormányzat milyen módon fog segíteni azon a közel 50 családon, mely az önkormányzati döntés következtében veszítette el bevételének jelentős részét?

Információink szerint a kérdésekre Kucsák László a mai napig nem válaszolt, pedig alkalma lett volna rá bőven az elmúlt több, mint 60 napban.

IMG_6032.png

Cinikusan kezelik a helyzetet.

Miután válasz nem érkezett a kerületi MSZP frakció a helyi trafik károsultakkal egyeztetve előterjesztést készített a Képviselő-testület júniusi ülésére. Ebben többek között arra tettek javaslatot, hogy más települések példáját követve a kerület tegyen arra javaslatot, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. bővítse ki a nyertesek körét, ezzel megadva a lehetőséget arra, hogy a helyi vállalkozók megőrízhessék munkahelyüket. A kerületet vezető Fidesz - KDNP többség az előterjesztést napirendre sem vette.

A törvényes út elfogyott. A tiltakozásé a jövő.

Mivel az érintettek minden szabályos lehetőséget kimerítettek nem maradt más választásuk, mint a figyelemfelhívás ma már szokatlannak nem nevezhető eszköztárához nyúlni. Ezért a kerületi trafik károsultak és az ellenzéki pártok aktivistái július elsejére virradó éjjel a kerület több pontján a másnap nyíló dohányboltok elé , az aszfaltra festett feliratokkal hívták fel a figyelmet az elmúlt időszak legnagyobb botrányt kiváltó ügyére. Elmondásuk szerint az aszfaltra festett feliratokkal kívántak tiltakozni a Fidesz nyílt mutyijával szemben. A feliratok többségét azóta már lefestették. A szerkesztőségünknek nyilatkozó károsultak és aktivisták elmondták, hogy az akciónak ezzel még nincs vége. A következő időszakban folyamatosan emlékeztetni fogják a kerület lakóit arra, hogy az országot és a várost vezető Fidesz - KDNP politikusai felelősek a trafik - mutyiért.

A hatalom nem bírja a kritikát.

A szerkesztőségünknek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő kerületi közterület felügyelő elmondása szerint a városvezetés utasítása értelmében kerület szerte dokumentálniuk kellett az trafikok elé festett feliratokat.

IMG_6068.jpg

Szólj hozzá

fidesz átverés trafik xviii kucsák lászló fidesz-kdnp trafik mutyi