2013. júl 12.

Felfüggesztették a locsolási kedvezményeket

írta: Lmagazin
Felfüggesztették a locsolási kedvezményeket

szviz.jpgÓriási felháborodást keltett a fővárosi tulajdonú szippantós vállalat levele, amelyben tájékoztatják a csatornázatlan utcák lakóit a szippantási díjat csökkentő 10%-nyi locsolási kedvezmény felfüggesztéséről. Az FTSZV döntése főleg a XVIII. kerület, azon belül is Pestszentimre és Erzsébet-Bélatelep lakosságát érinti hátrányosan, akik kényszerűségből tűrik a csatornázatlanság hátrányait. A cég levelében ráadásul egy mondvacsinált ürügyre hivatkoznak, amely szerint az emberi jogok biztosa szóvá tette, hogy a locsolási kedvezmények kiszámítása nem eléggé részletes.

- Könnyen lehet, hogy az FTSZV kifutott a forrásaiból és a likviditási problémáit akarja a lakossági kedvezmények visszatartásával enyhíteni - nyilatkozta szerkesztőségünknek Szaniszló Sándor, szocialista fővárosi képviselő, korábbi XVIII. kerületi alpolgármester. A képviselő már az első panaszokra hivatalos formában kért azonnali intézkedést György István főpolgármester helyettestől, azonban válasz a beadványára nem érkezett, és közbelépés sem történt.

Az ügyet ismerők szerint az lenne a tisztességes megoldás, ha a szippantós vállalat a korábbi rendszer szerint jóváírná a családi házak locsolási kedvezményeit, amit szükség szerint utólagos elszámolás mellett korrigálni lehetne. A vállalat egyoldalú bekeményítése minden bizonnyal összefüggésben áll a néhány hónappal ezelőtti több, mint 700 millió forintot kitevő céges gépjármű beszerzésekkel, amelyeket határidőre ki kellett fizetni.

A panaszosok a hírek szerint megkeresték a szintén fővárosi közgyűlésben szavazó Ughy Attila polgármestert is, arról egyelőre nincs hír, hogy a pestszentlőrinci önkormányzat felvette-e a kapcsolatot a vállalat vezetőivel.

Szólj hozzá

mszp szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre ftszv