2013. sze 09.

Elfeledett társasház

írta: Lmagazin
Elfeledett társasház

gyömrői 89 1 kicsi.jpgPestszentlőrinc legszebb villáinak egyike volt a maga idejében a Gyömrői út 89/B. szám alatti, napjainkban hét család számára otthont adó önkormányzati épület. Az egykor szebb napokat látott villából, ma már ha tehetnék menekülnének a lakók, mert a tulajdonos önkormányzat gondoskodásából nem telik többre, mint csöpögő szennyvízre, lyukas csatornára, felázott pincére és elporladt nyílászárókra.

-Belefáradtunk már a sok beadványba – mutatja a hiányosságokat az egyik földszinti lakás bérlője, akinek havi 27 ezer forintot számláz a Városgazda, miközben fával kell fűteni, nem lehet használni az ablakokat és kint van a wc. A lakók azt is nehezményezik, hogy az önkormányzati lakáskezelő nem veszi őket emberszámba, tavasszal például előzetes értesítés nélkül jelentek meg a vállalat munkásai, akik vízórákat szereltek fel, vízszámlát viszont azóta sem küldtek, így ha egyszer megérkezik a fizetnivaló, az akkora összegű lesz, hogy senki sem tudja megfizetni.

gyömrői 89 kicsi.jpg-Tüzifára sincs pénzem, nemhogy 70-80 ezer forint vízdíjra, mondja egy özvegy asszony, aki abban is biztos, hogy a társasháztól lopják az áramot, amit viszont nekik számláz ki a Városgazda. Tény, hogy nehezen lehet megmagyarázni mitől kell 36-40 ezer forint havi áramdíjat fizetni a lakásokban.

Szólj hozzá

fidesz városgazda alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre