2013. sze 13.

Elvonják az intézmények cafetériáját.

írta: Lmagazin
Elvonják az intézmények cafetériáját.

cafeteria-d000198F35ae669cc51e3.jpgMiközben a megszorításokat és különadókat nyögi az ország, az árak és az áthárított banki költségek egyre magasabbak, mindeközben kerületünkben Ughy Attila polgármester és jegyző barátja a múlt héten újabb bulit szervezett  a „kiválasztottak” számára a Balatonakali gyermektáborban. Tették ezt annak ellenére, hogy a fideszes éra alatt gyakorlatilag nem volt olyan önkormányzati, vagy városgazdás buli, ami ne botrányba fulladt volna.

A "csapatépítés" forrása természetesen ezúttal is közpénz, bár a sok százezer forintot kivételesen legalább nem Malagában, Páriszban vagy Szlovéniában herdálja el a menedzsment.  A kötetlen tanácskozáshoz hangulat is szükséges, melyről ezúttal sem mondtak le a városvezetők. Természetesen tivornyába fulladt a "vezetői felkészítő".

Eközben úgy értesültünk, hogy pénzhiány miatt elvonják az intézményi dolgozók II. félévi étkezési utalványát.

Dehogy valami ’sikerről” is beszámoljunk, polgármester úr elmúlt három évben egyetlen fejlesztési beruházása elkészült. A Hivatal épületében jegyző úrral közösen átadták a milliókba került rekreációs-kondi szobát! Most már a hivatali dolgozók munkaidőben vagy utána(?) utcai ruhában nekiállhatnak súlyzózni. Hurrá, zseniális! Az ügyfelek meg érdemi információs pult hiányában céltalanul és reményvesztetten kóborolnak az épületben. A polgármester és a jegyző úgysem foglalkozik velük. Ügyfelek elmondása szerint azzal az ürüggyel rázzák le őket, hogy csak hónapok múlva van szabad időpont…

Ezt érdemlik!?

 

Szólj hozzá