2013. sze 28.

Jogellenes kilakoltatás a XVIII. kerületben

írta: Lmagazin
Jogellenes kilakoltatás a XVIII. kerületben

kismotor.jpgKilakoltatják jövő hétfőn azt a kisgyermekes nőt önkormányzati bérlakásából, aki két évvel ezelőtt 48 napig kórházban tartózkodott, de erről nem értesítette a XVIII. kerületi helyhatóságot. A törvény azonban csak 60 napnál hosszabb távollét esetében írja elő a bejelentési kötelezettséget a bérlőknek, ráadásul a lakó szerint a bérleti szerződését sem módosíttatta vele az önkormányzat, pedig a jogszabály erre kötelezi.

Veszélyeztetett ikerterhessége miatt hat hetet nem tartózkodott önkormányzati bérlakásában egy fiatal nő két évvel ezelőtt, emiatt jövő hétfőn kilakoltatják a Fidesz-KDNP vezetésű XVIII. kerületben - tudta meg lapunk. Bár egy 2011. májusi önkormányzati rendelet szerint a lakónak valóban be kellett volna jelentenie két hónapnál hosszabb távollétét a polgármesteri hivatalban, azonban a nő utólag látleletekkel, zárójelentésekkel is bizonyítani tudta, hogy 2011. október 13. és november 28. között kórházban tartózkodott, ráadásul ez idő alatt többször hazaengedték, így villanyszámlákkal azt is igazolni tudta, hogy történt áramfogyasztás az ingatlanban, vagyis otthon tartózkodott.

kiscsomo.jpgAzonban Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának illetékesei többször is "kioktató hangnemben" utasították el beadványait, állítása szerint pedig Csomó Tamás (KDNP) szociális- és lakásügyekért felelős polgármester-helyettes többszöri megkeresésre sem volt hajlandó őt személyesen fogadni, hogy foglalkozzon panaszával.

A politikusi nemtörődömségnél nagyobb probléma, hogy a jobboldali önkormányzat valószínűleg törvénytelenül járt el. A 60 napnál hosszabb távollét bejelentési kötelezettségét önkormányzati lakások bérlőinek esetében ugyanis egy 2006 márciusában hatályba lépett törvénymódosítás tette lehetővé, amely így fogalmaz: "Nem lehet felmondani a (bérleti) szerződést abban az esetben sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót - felhívására - írásban tájékoztatja". Vagyis ha az önkormányzat felhívására a lakó utólag írásban közli és igazolni is tudja, hogy például egészségügyi okokból nem volt lehetősége az előzetes vagy a távollét alatti bejelentésre, akkor nem mondhatják fel a bérleti viszonyát. Az érintett nő lapunknak viszont azt állította: ennek a kötelezettségnek eleget tett, még ügyvéd segítségét is igénybe vette. További probléma, hogy a 2006-os törvénymódosítás szerint az önkormányzati rendeletben meghatározott bejelentési kötelezettséget a szerződésnek is tartalmaznia kellett volna, vagyis az önkormányzati rendelet 2011-es kiadása után erről tájékoztatni kellett volna a bérlőket, és módosítani kellett volna a bérleti szerződéseket. Amikor a fiatal nő ezt szóvá tette a polgármesteri hivatalban, állítása szerint azt mondták neki: a rendelet "megjelent a Helyi Témában" (ingyenes kormányközeli lap - a szerk.), vagyis onnan kellett volna tájékozódni.

Az önkormányzat ennek ellenére csak 2012 tavaszán közölte a - cseperedő ikrei miatt lakáscsere-engedélyt kérő - nővel, hogy szerződésszegést követett el, ezért elveszíti a bérlakást. Az engedélyt először mégis megkapta, ezután viszont levélben elutasították, éppen a be nem jelentett 2011-es távollétre hivatkozva, amely csak az önkormányzat állítása szerint volt hosszabb, mint 60 nap. Ezután a bérleti szerződését is felmondták, majd amikor idén április 15-én lejárt a kormány által meghirdetett kilakoltatási moratórium, az önkormányzat a kilakoltatást is elrendelte. A nő nem tudta vállalni a több százezer forintra becsült ügyvédi költségeket, ezért eddig nem tudott pert indítani a helyhatóság ellen. Szerencsére a kilakoltatás elől rokonoknál sikerült menedéket nyerni ikergyermekeivel, a jogi lépéseket azonban egyelőre csak fontolgatni tudja.


Molnár Richárd /
Forrás: nepszava.hu

 

Szólj hozzá