2013. okt 13.

Hátat fordítanak a hívő emberek a fideszeseknek.

írta: Lmagazin
Hátat fordítanak a hívő emberek a fideszeseknek.

Debrecenyi-Janos.jpg„Veszprém város polgármestereként keményen dolgoztam azért, hogy a 2010-es választásokon a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados többséget megszerezze. Nem volt kétséges előttem az, hogy az ország érdeke ezt kívánja. Kormányzásotokban azonban súlyosan csalódtam. Formálissá tettétek a demokráciát, megaláztátok a polgári értékrendet, sárba rántottátok a keresztény hit tanait" - ezekkel a sorokkal fejezte ki elkeseredését a saját pártjával szemben Debrecenyi János, akit 2006-ban választottak meg a fidesz színeiben Veszprém vezetőjének.

Debrecenyi a kilépő levelében csalódottsága okát is részletezi. „Sok év alatt megszerzett diplomátokért azok dolgoztak meg, akiket most lenéztek és megaláztok. Ilyen vezetés alatt és szellemiség mellett nem kívánok a párt tagja maradni. Imádkozom a mi Urunkhoz Istenünkhöz azért, hogy bocsássa meg a ti bűneiteket." – zárta levelét az egykori KDNP-s politikus. Debrecenyi Jánost 2006-ban az ugyancsak veszprémi Navracsics Tibor mutatta be a város polgármester jelöltjeként, aki 1994 óta tagja volt a helyii képviselő-testületnek, s a polgári oldal jelöltjeként mindig győzni tudott egyéni választókörzetben.

Nem Debrecenyi az első hívő ember, aki a kétharmados hatalmat korábban meggyőződésből támogatta, ám a fideszesek és a hozzájuk kötödő üzleti körök mértéktelen hatalomvágyát és harácsolását megtapasztalva a lelkiismeret útját követe és megszakította velük a kapcsolatot. Néhány hónappal ezelőtt Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester is egy nagyon kemény hangú felekezeti levélből értesülhetett arról, hogy sok pestszentlőrinci hívő számára már régen nem elfogadható az, amit az Országgyűlésben a magyarok nevében, de sokkal inkább ellenükre a kormánypárt elkövet.

Szerkesztőségünk az Ughynak írt levelet hamarosan közreadja.

 

Szólj hozzá

ughy attila hívők alkalmatlanság xviii