2013. okt 21.

Fideszes politikusok fedezik a Cséry-telepi szennyezést. rész.

írta: Lmagazin
Fideszes politikusok fedezik a Cséry-telepi szennyezést. rész.

A Cséry-telepen történt környezetszennyezés kapcsán meglepő kommunikációs offenzívába kezdett a főváros és a kerület. Ennek során sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatokban próbálják meg elbagatelizálni a napvilágra került súlyos bűncselekmény tényét. A nyilatkozók személyében általában mindig találni legalább két közös szálat. Minden esetben a Fidesz káderei nyilatkoznak, akiket ezért súlyos milliókkal fizetnek közpénzből.

Sorozatunk első részében két a Cséry-ügy kapcsán nyilatkozó személyt veszünk górcső alá. Az elmúlt két hétben mindketten több nyilatkozatban igyekeztek elbagatelizálni a bűncselekmény súlyát. Kettőjük éves fizetése több, mint 22 millió forint. A jelek szerint megdolgoznak a pénzükért. 

 

Dr. Pesti Imre, a tisztogató (MDF FIDESZ).

pestí imre.jpg

 

Pesti Imre kormánymegbízott. A rendszerváltáskor az MDF-ben politizált, majd 2006-tól a Fidesz országgyűlési képviselője. Párthűségéhez nem férhet kétség. Gyakorlott "tisztogató". A sajtóban felmerült hírek szerint alig pár hete Pesti Imre akadályozta meg a Papcsák Ferenc zuglói polgármester ellen felmerült 100 milliós korrupciós vád kivizsgálását. A jelek szerint volt is mit takargatnia mivel az ügy különös pikantériája, hogy a zuglói hangfelvételen egy vállalkozó Pestit is megemlíti, miszerint a kormánymegbízott cége az elmúlt években sorra nyeri a közbeszerzéseket. A hivatkozott Ligetsor-Bau Kft. a Pesti vezette kormányhivataltól 120 millió forint értékben kapott megrendeléseket "Ughy-féle" meghívásos pályázatokon.

Pesti Imre a fentieken túl komoly fizetést is kap. Vagyonnyilatkozata szerint havonta  1 millió 229 ezer forint jövedelemre tesz szert a köz pénzéből. "Megdolgozik a pénzéért"..

Hodruszky Csaba, kormányhivatal vezető (FIDESZ alapító, karrier-politikus)

hodruszky.jpg

A kormányhivatal vezetője különösen izgalmas szereplője a színjátéknak. Kezdjük rögtön a legújabb életrajzával. Ez sok hasonlóságot mutat Hoffman Rózsáéval, akinek, mint köztudott, 1992-ben kezdődött az élete. A kormányhivatal vezetője napjainkban diszkréten elhallgatja fideszes pártkötődését, pedig korábban kerületi Fidesz elnöke, majd 1990-től  a helyi önkormányzatunkban volt fideszes önkormányzati képviselő, később pedig a párt által delegált külső bizottsági tag.

A 2002-es önkormányzati választásokon még így nézett ki az életrajza:

A Fideszbe 1989.-ben lép be, alapító tagja a XVIII. kerületi szervezetnek. Volt kerületi elnök, a Fidesz Országos Tanácsának tagja és a Budapesti Fidesz alelnöke. 1990-től önkormányzati képviselő Pestszentlőrinc-Pestszentimre képviselőtestületében. 1998-tól a Lakásügyi Bizottság elnöke, általános frakcióvezető helyettes. Tagja a Fővárosi Egészségügyi és Sportbizottságnak, és a Fidesz fővárosi Sportkabinetjének.
1999-től az Ifjúsági és Sportminisztériumban dolgozik, a miniszteri kabinet tagja, politikai főtanácsadó.

A politikus 2006-ot követően a megyei kormányhivatal kabinetvezetőjeként dolgozott. Erről sem mondható, hogy nem politikai állás. Hodruszky Csaba havi fizetése jelenleg 600 ezer forint.

 

Képünkön Kucsák László (Fidesz), Pesti Imre (Fidesz) Ughy Attila (Fidesz)

3377_0.jpg

Szólj hozzá

fidesz bűnözés hazugság átverés bűncselekmény bűnpártolás felelőtlenség alkalmatlanság attila;ughy attila; Pesti Imre cséry-telep Hodruszky CSaba