2013. nov 26.

prioritások

írta: Lmagazin
prioritások

Deutsch-Tamás-az-MTK-elnöke.jpg

Két rövid hír, megjelenésük között nem telt el egy hét:

1. A kormány az MTK sportklubban stratégiai megállapodás aláírására készül. A klub - elnöke szerint 5 milliárd forintot kap a kormánytól a meglévő sportlétesítményeinek fejlesztésére, valamint a Brüll Alfréd Akadémia létrehozására.

2. A kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél, amely három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban. Az EMI közigazgatási államtitkára a zárolásról levélben értesítette a felsőoktatási intézmények vezetőit - a túlzotthiány-eljárás megszüntetésének szükségességére hivatkozva, miközben azt Brüsszel már a nyár elején lezárta. A tavalyi, hasonló zárolás miatt – a téli vizsgaidőszak ellenére – számos helyen be kellett zárni könyvtárakat, kollégiumokat, hogy spóroljanak a fűtési költségeken.

A két hír jól jelzi a kormány értékrendjét. Bizonyára a fociból, meg a többi sportág fejlesztéséből lesz jólét Magyarországon, nem a képzett emberek tevékenységéből. Vagy csak az állami pénzek „jó helyre" juttatásáról szól a történet? Döntse el ki-ki az eddigi történések és saját élettapasztalata alapján. Megjegyzem, az idősebbek még átélhették a világháború utáni újjáépítési időszakban, a lepusztult országban bevezetett kényszer-intézkedéseket, többek között a télen fűtéstakarékossági okokból elrendelt szénszüneteket.

Talán ennél a mai MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!

Vagy mégse?

Az írás a Füstölgő blogon jelent meg. 

 

Szólj hozzá