2013. dec 04.

A Cséry-telep vállalkozói szemmel

írta: Lmagazin
A Cséry-telep vállalkozói szemmel

ughy_bkik2.jpg

Korábbi számunkban adtunk hírt arról a Szaniszló Sándor-féle kezdeményezésről, miszerint jelentős erők dolgoznak azon, hogy a Cséry-telepen létesüljön egy, a határon túli magyarság vállalkozásait kiszolgáló logisztikai centrum. A kezdeményező szocialista politikus jelezte, hogy nagyon erős pozitív visszhangra talált a kezdeményezés, azonban a Lőrinci Magazin egy szakavatott ember véleményét kívánta megismerni az ügyben. Bóna Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi kerületi elnöke véleményezte számunkra az ötletet.
- Mit szólt az ötlethez?
- Mint vállalkozó, minden olyan reális kezdeményezésnek örülök, ami lehetőséget biztosít a Kárpát-Medence, mint önálló gazdasági régió fejlesztéséhez. Mindezen túl is erősen szimpatikus a javaslat, mert létező igényeket elégít ki.
- Miben lenne ez más, mint a jelenlegi külkereskedelmi kapcsolatok?
- Az előzetes információk alapján bennem az a kép érlelődött ki, hogy ez a centrum arra lenne alkalmas, hogy a kínálatot és a keresletet összekösse. Hogy egy példát mondjak, itt lehetőség lenne begyűjteni, tárolni, kiszerelni, újracsomagolni vagy komissiózni az egyes termékeket, melyet a hazai kereskedelmi áruházak, kiskereskedők így már fogadni tudnának. 
- De ezt sok helyen már így is elvégzik, nem?
- A megfelelő tőkeellátottságú cégek természetesen meg tudják oldani, hogy a kereskedelmi láncok igényei szerint minőség-biztosítsák, szállítsák és csomagolják a termékeiket. Azonban ne felejtsük el, hogy az előbb elmondottak megkövetelnek egy bizonyos méretű és hátterű céget. Szaniszló úr javaslata épp arra vonatkozik, hogy az anyaország, és Budapest mi módon tudna részt venni a termékeke piacra juttatásában a kisebb, vagy fejlődő külhoni magyar érdekeltségű cégek esetében.
- Milyen okokat lát igazolva a Cséry-telep mellett?
- Nagyon jó elhelyezkedéssel bíró terület, kiváló közlekedési kapcsolatokkal. A régióban sok száz alkalmas ember van, aki részt tud venni a telep üzemeltetésében. A Nagybani-piac közelsége tovább javítja a kezdeményezés sikerességét.
- Ön szerint mit nyerhet ebből a kerület?
- Egyrészt ez a jó kezdeményezés előremozdíthatja a Cséry-telep rekultivációját. Másrészt komoly helyi adó bevétele lehet ebből az önkormányzatnak, és a helyi vállalkozások is megláthatják ebben az üzleti lehetőséget. Harmadrészt több száz új kerületi munkahelyet teremthet, amire nagy szükség lenne a Malév és a Dunaferr bezárásait követően.
- Akkor mi kell a sikerhez?
- Konszenzus. Ez egy olyan kezdeményezés, melyet nem szabadna a pártpolitikai érdekeknek beáldozni. Azonban létfontosságú a fővárosi és kormányzati támogatás is mind elvi síkon, mind a források tekintetében.
Szólj hozzá

vállalkozás cséry telep szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre bona zoltán