2014. ápr 02.

Kucsák ötven árnyalata

írta: Lmagazin
Kucsák ötven árnyalata

Kucsák, a politikai kalandor

kucsák 64.jpgA választási kampány sokakból túlzó indulatokat válthat ki és könnyen elragadtathatják magukat Kucsák László, fideszes honatya kapcsán is, pedig illene tiszteletben tartani Kucsák úr korát, aki már akkor az állampártot szolgálta a Kommunista Ifjúsági Szervezetben, mikor az őt kritizálók többsége még a szárnyas falepkét csattogtatta.

No, de visszatérve Kucsák úr jellemfejlődéséhez, aki egykor még a pajtás és elvtárs szavakra kapkodta a fejét, bizonyítható, hogy hamar elköteleződött a demokratikus átmenet irányába. Mi mást támaszthat alá, hogy ífjúkora ellenére belépett a korabeli SzDSz-be, a szabad demokraták szövetségébe. Korabeli párttársa lehetett az egykor szintén liberális Tarlós István főpolgármester is, kivel sokat beszélgethettek arról, hogy milyen jó lesz egy nyugatias szabad világban élni, ahol szabad, felvilágosult emberek dönthetnek saját és az ország sorsáról, elutasítva a 3,60-as kenyér, meg a Ludas Matyi rendszerkritizmusának hamis illúzióját.

Kucsáknak - igen tiszteletreméltó módon- megmaradt az a különleges pártállami reflexe, hogy mindig oda csapódott, ahol a legtöbbett tehette az országért, így az egykori liberális párt töpörödésekor - tisztán az emberek iránt viseltetett felelőssége végett - az egykori pedagógus átigzolt a Fideszbe. Az adaptív cselekvésben elismert Kucsák azonban a napi politikai iszapbírkózásokon túlmutató tetteket is végre akart hajtani (mint az jól tudott: az ország érdekében) így képes volt egykori Kisz-titkárként, majd szabadelvű liberálisként a Jobbik képviseletében elindulni a 2010-es választásokon, így forrasztva össze a jobboldali közösséget. A Jobbikon túl a Kereszténydemokraták ügyét is felvállalta az egykori ifjú kommunista és liberális.

A magyar politikai elittel szemben tényleg nincsenek túlzó elvárások, de mégis: nem kellene limitálni az átigazolások számát? Vagy Kucsák egy akkora gondolkodó, hogy ennyiszer gondolta meg magát a saját elvei kapcsán? Mégis, miből van otthon  tükör? Hőpajzsból?

Kucsák, az anyagias

paksmatt.jpgPersze nem akarunk álnaivak lenni. Tűnjön Kucsák a legnaívabb, legfogalmatlanabb politikusnak azért az évek során kikupálódott a bűnözői körökben Mészáros Lőrinc hóna alatt pártvezetésben. Kucsák csak a legutolsó 4 évben 64 millió forint jövedelemre tett szert, miből 10 lakótelepi öröklakást lehet venni. A fineszes honatya egyszerre volt országgyűlési képviselő, alpolgármester és külsős bizottsági tag. Míg országgyűlési képviselői tevékenységéről a kerület népe még egy szót sem hallott, az alpolgármestersége ennél is cinikusabb. Kucsák uram úgy volt az oktatásért felelős alpolgármester, és úgy vette fel álomfizetését, hogy az állam vagy másfél éve einstandolta a komplett oktatási területet.

De Kucsáknak vagy köreinek ez nem volt elég, így gyerekeket meglopva felhasználva húzták le az államkasszát soktucatnyi milliónyi forinttal. Mint ismeretes Kucsák László pusztán azért vezényelt többezernyi kisiskolást a Bogármese és Diótörő című alkotásokra, hogy ennek apropoján fiktív pénzügyi elszámolásokkal nyúlják le az államkasszát a TAO pénzeken keresztül. Kucsák itt is maradandót alkotott, amikor pedagógus társait bűnbe víve velük íratta alá a fiktív pénzügyi elszámolásokat.

Ugyan a traffikmutyiban mindeddig nem került elő közvetlen bizonyiték, hogy Kucsák hogyan egyengette a mutyisták útját, de a veszprémi eset óta tudjuk, hogy elvileg minden választókörzetben a fideszes választókerületi elnökök támogatása kellett, hogy valakiből trafiktulajdonos legen. Mint ismert kerületünkben több illusztris fideszes és fidelitasos vezető szerzett traffikkoncessziót. Kucsák nem emelte fel a hangját az etikátlan mutyi miatt, hanem fedezte, rosszabb esetben támogatta ezt.

A jobboldali pártkatona akkor sem esett kétségbe amikor a választási szabályok szerinti költségkeret sokszorosából finanszíroztatta saját kampányát. Így a kerületi kampány körülbelül annyira tűnt demokratikusnak, mint Hugo Chavez Venezuelájában. De hol érdekeli ez a hajdani liberális szabadgondolkodót? Aláveti magát a pártutasításoknak, elveit feloldja a pártpénzügyek mocsarában.

Ha szükséges, akkor saját maga lobbizik Mészáros Lőrinc felcsúti oligarcha csatornabizniszében, és pont nem érdekli, hogy a felcsúti pénzemberek helyzetbe hozása több tucat kerületi vállalkozást lehetetlenít el, kilátástalan helyzetbe hozva a vállalkozókat, családtagjaikat és az ott dolgozókat. A fideszes politikus jelen helyzetben is a pártot képviseli a kerületiekkel szemben.

Kucsák, a jellemóriás

kucsák lovon.jpgA kerület vállalkozóinak semmibevétele, az iskolaigazgatók megvezetése, a gyerekek kihasználása eleve védhetetlenné tenné Kucsák László politikai szerepvállalását. Azonban a fideszes politikus ezen is képes túllépni, amikor volt pedagógustársait cserben hagyva megszavazta az összes, az oktatás szétverését szolgáló törvényt. Kucsák akkor sem szólt, amikor volt igazgatótársait megalázta Hoffman Rózsa és kíméletlenül korlátozták minden jogkörüket. Kucsák csendben félrevonult, kerülte a számonkérő kérdéseket, a vitahelyzeteket.

Kucsák gyávasága máshol is tetten érhető. Volt diákja írásaiból ismerhető meg a történet, amikor a korábbi választáson a hős lovag  a villanypóznákra felmászva tépkedte a politikai konkurensének plakátjait, majd amikor a Martinovics téren üldögélő diákjai nevetve ráköszöntek, akkor leszédült a magasból, és kocsival hírtelen mód köszönés nélkül elhajtott.

Manapság már nincs rákényszerülve Kucsák, hogy bepiszkolja a kezét. Politikai ellenfeleiről furcsa mód névtelen mocskolódó kiadványok jelennek meg, közpénzből fizetett királyi tévések zaklatják őket. Ennyit lehet látni Kucsák politikai életművéből, ítélje meg mindenki kedve szerint.

 

Szólj hozzá

pestszentimre alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre kucsák lászló