2014. nov 23.

a fair play nevében

írta: Lmagazin
a fair play nevében


A sport a tehetségről, a rengeteg munkáról, az elhivatottságról, a saját maga és a nemzet számára elért sikerekről és nem utolsó sorban a fair playről szól. Ezért is hökkentette meg az emberek többségét a döntés, hogy a Nemzet Sportolója címbirtokosai közé Grosics Gyula sajnálatos elhalálozása miatt megürült helyre Schmitt Pált választották.

Mert a fair play és magyar másolata.jpgSchmitt személyisége nem igazán fér össze. Ha valakit nem döbbentett volna meg Schmitt doktori disszertációja készítése során elkövetett csalása, az azt követő hazudozás-sorozat igazán világossá tette mindenki számára, hogy ez az ember nem állítható példaképül a fiatalok, és a sportolók elé. Az Internet nyilvánossága ugyancsak alátámasztja ezt a vélekedést, hiszen alig akad olyan közösségi oldal, ahol ne viszolyognának a döntés miatt. Jó néhány rögtönzött internetes véleménykutatás is lezajlott, aminek eredménye sok más, arra érdemesnek tartott sportolót helyez (dr.) Schmitt elé.

Markáns eredmények is születtek, ilyen többek között a sport24 internetes hírportál szavazása, melyben legnagyobb örömömre Magyar Zoltán, a lólengés háromszoros világbajnoka, kétszeres olimpiai bajnoka, háromszoros Európa bajnoka, kétszeres Világkupa győztes a szavazatok több mint felét kapta, míg Schmitt mindössze 4%-nyi szavazatot kapott. A személyes öröm pedig Zoltán pestlőrinci kötődésénmagyar 3 másolata.pngek szól, hiszen már legalább húsz éve kerületi állatorvosként segítette a kerületiek kis kedvenceinek életét és egészségét. (Rendelője a mai napig működik, de a Magyar Tornaszövetség elnökeként a személyes közreműködésre már egyáltalán nincs ideje.)

Ráadásul, ha a két sportoló sportpályafutását összehasonlítjuk, míg Schmitt két világbajnoki és két olimpiai bajnoki címét csapatban érte el, és mindössze egyszer sikerült egyéni sportolóként Világkupát nyernie, Magyar az előbb felsorolt eredményeit saját teljesítményének köszönhetően egyéni sportolóként gyűjtötte be, és ezen kívül még számos világversenyen ért el a tornászcsapattal érmet, vagy helyezést, nem beszélve hússzoros!! magyar mesterfokú bajnoki címéről.

Így aztán nem csak lokálpatriótaként érthetünk egyet a sport24 írásának címével:

Nem kell Schmitt! Magyar Zoltánt akarjuk a Nemzet Sportolójának!

 

 

Szólj hozzá

fair play Magyar Zoltán Schmitt Nemzet Sportolója