Hatalmas csapás a szociális segélyek elvonása
Összevon és töredékére csökkent a kormány több támogatást és szociális segélyt már márciustól. Orbánék ezzel az átalakítással - a 2012. évi tényadatokból kiindulva - kb. 37-38 milliárd forintot vesznek el a rászorulóktól. A támogatástól elesőket álságos módon a helyi önkormányzatokhoz fogják küldeni, akik pedig az általános pénzszűke miatt bizonyosan ajtót fognak mutatni a nehéz helyzetben lévők többségének. A szakemberek szerint különösen fájdalmas lesz, hogy felkészülési időt sem hagytak az emberek számára, mivel a végképp eltörölt segélyek 2015. március elsejével már meg is szűnnek. Még jócskán a nyakunkon lesz a hideg időjárás, de már nem lesz állami támogatás a fűtésre és sok minden másra sem.
A kétharmados hatalom nem sok időt tölthetett érzelmi megfontolásokkal, ugyanis rögtön a legnépszerűbb támogatásokat készül megszüntetni, amelyet a sebtében bevezetett települési segélyek csak minimálisan fognak pótolni. Az alamizsnaosztó helyzetbe hozott önkormányzatok mostantól maguk dönthetik el, hogy kit tartanak támogatásra érdemesnek és kit nem, így létjogosultsága is lehet azoknak a civil félelmeknek, hogy választási időszakban szavazatszerzésre használják a szociális juttatások folyósítását.
A bejelentett intézkedések közül 2015. március 1-től megszűnik: az aktív korúak rendszeres szociális segélye, a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési szolgáltatás, az óvodáztatási támogatás és az átlagosan havi 24 ezer forintot kitevő méltányossági ápolási díj.A kormányzati mélyütés különösen a nyugdíj előtt álló embereket érinti borzalmasan, aki számára egyedüli esélyként marad a közmunka, amit immár kötelező lesz elvállalni.
A XVIII. kerületben a felmérések szerint 6 ezer családot, a lakosság egynegyedét érintik a helyi szinten mintegy 400 millió forintot kitevő megszorítások. Az októberben ismét hivatalba kerülő Ughy Attila polgármester egyelőre nem nyilatkozott arról van-e terve a durva pénzelvonások hatásainak csillapítására, de ugyanígy adós az elképzeléseivel Kucsák László, fideszes képviselő is, aki az összes eléje kerülő megszorítást megszavazta az Országgyűlésben.