2015. már 04.

Rigók helyett szippantós autók járnak a Péterhalmi Erdőbe

írta: Lmagazin
Rigók helyett szippantós autók járnak a Péterhalmi Erdőbe

2015-03-04-1759_1.jpg

Valósággal sokkolták a közelmúltban a Péterhalmi Erdőt rendszeresen felkereső XVIII. kerületieket a favágó brigádok által elkövetett tarvágások, amelyek miatt húsz évbe is belekerül, amíg a kiterjedt tisztásokon újra kinőnek a fák. Úgy tűnik erdő megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget, mert március első napjaiban a több éve bezárt szennyvíz leeresztő szigetnél ismét megjelentek a főváros szippantós teherautói.

 - Tavaly augusztusban kaptam az első lakossági észrevételeket, hogy napi 70-80 fordulóval hozzák a tartálykocsik a szennyvizet az erdőbe, akkor lakossági tiltakozások kilátásba helyezésével elértük, hogy három hét alatt elvonuljanak, sőt még levélben is megerősítették, hogy lezárják a telepet a teherautók elől - mondta a helyszínen Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő hozzátéve, hogy már felvette a kapcsolatot a fővárosi illetékesekkel a tevékenység beszüntetése érdekében.

Jelen pillanatban még nem tudni kik rendelték el a bűzös konvojok XVIII. kerületbe vezénylését, könnyen lehet a rezsiharcban már korábban milliárdos veszteségeket elszenvedett fővárosi cégek - közöttük a csatornázási művek - a költségeik válogatás nélküli lefaragásával igyekeznek megőrizni a működő képességüket. Egy belső számítás szerint amennyiben a dél budapesti folyékony trágyát a csepeli korszerű lerakó helyett félúton a Péterhalmi erdőben eresztenék le a szállítási költségeken 60-70 millió forintot tudna az FCSM megtakarítani.

A szippantós autók látványa ezúttal is kiváltotta az erdőben rendszeresen sportoló és kutyát sétáltató kerületiek tiltakozását, akik folyamatosan jelzik a panaszaikat a pestlőrinci városházán. Egyelőre nem ismert, hogy van-e az üggyel kapcsolatban valamilyen hivatalos XVIII. kerületi vélemény. Szaniszló Sándor elmondása szerint, ha lehet tárgyalásos úton kell elfogadtatni, hogy a Péterhalmi Erdő a helyiek számára egy kiemelt közösségi övezet, amit sokkal inkább fejleszteni kellene.

Szólj hozzá

xviii szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre péterhalmi erdő