2015. már 12.

Felújítás után Ferihegyig közlekedhet a 3-as Metró

írta: Lmagazin
Felújítás után Ferihegyig közlekedhet a 3-as Metró

metro.jpg

Óriási fejlődést hozhatna a XVIII. kerületiek számára, ha belátható időn belül megvalósulna az a napokban megjelent BKV közlemény, amely szerint elkezdték a 3-as Metró repülőtérig való meghosszabbításának a tervezését. Pestszentlőrinc előző vezetése rendszeresen kezdeményezte a Fővárosnál a szükséges döntések meghozatalát, ám a BKV folyamatos vesztesége és a 4-es metróberuházás elindítása hátrasorolta a kék földalatti vasút ügyét.

- A mai napon tárgyaltam a BKV vezérigazgatóságán, ahol azt a tájékoztatást kaptam, hogy még ebben az évben elkezdik a 3-as vonal korszerűsítését. Ha minden a terv szerint alakul és megérkezik a kormány által ígért támogatás is két év alatt elkészül a beruházás. Ez idő alatt lenne lehetőség elkészíteni a ferihegyi meghosszabbítás megvalósíthatósági tanulmányát és a műszaki terveket.- számolt be az ügy jelenlegi állapotáról Szaniszló Sándor, szocialista fővárosi képviselő.

A jelenlegi elképzelések szerint a Határ úti metróállomásról indulna a pestlőrinci leágazás, amely a Gyömrői út mentén részben a kéreg alatt, a meglévő vasúti pályaszakaszokat is igénybe véve kötné össze Budapestet a Liszt Ferenc repülőtérrel. Szaniszló Sándor elmondása szerint, bár jelen pillanatban még nem látszik milyen forrásokból valósulna meg az új metrószakasz, a tervezésnél mindenképpen jelen szeretne lenni, mert csak így érhető el, hogy a XVIII. kerületi igények is - többek között a helyi metróállomások száma és a kialakításuk helye - beépítésre kerüljenek.

Szólj hozzá

metró szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre