Ez most nem a reklám helye...
Közismert pszichopatát látott vendégül a héten a kerületi Jobbik alapszervezete. A szélsőjobboldali párt választása ezúttal Szaniszló Ferencre, az Echo TV világpanoráma című műsorának arcára esett.
A félreértések elkerülése végett fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen írásunk célja nem a reklám. Éppen ellenkezőleg. A kerületi JOBBIK alapszervezete, követve pártjuk országos gyakorlatát a Videoton és Ikarus tönkretételéből meggazdagodott Orbán és energia cella-hívő Széles Gábor tulajdonában lévő Echo Tv sztár műsorvezetőjét látta vendégül. Szaniszló Ferenc köztudomásúlag egy téveszmés, zsidó- és cigánygyűlölő pszichopata. (Öndefiníciója szerint pedig az a személy, aki leleplezte a háttérhatalmak és a földönkívüliek paktumát.)
Szaniszló Ferenc vendégül látásának két indoka lehetett.
I.
A JOBBIK klinikai szakpszichológusoknak rendezett konferenciát, amelyen "szemléltető eszközként" szerepeltette Szaniszlót. A vendégeknek Szaniszlón szemléltették, hogy lehet élni kimutatható agytevékenység nélkül is. (Petiesen: van élet az agyhalál után is)
II.
A Jobbik maga is osztja azokat a nézeteket, amelyeket Szaniszló Ferenc, a Magyar Hírlap egykori moszkvai tudósítója, a Panoráma című külpolitikai magazin szerkesztője vall.
Mivel ez utóbbi inkább valószínű, ezért szemezgetünk picit Szaniszló agymenéseiből.
Figyelem, a lenti videók alkalmasak a köznyugalom megzavarására, és a józan ész roncsolására. Megtekintésük csak saját felelősségre ajánlott!!!
Szaniszló Ferenc megfejtette a Germanwings-gép katasztrófája körüli furcsaságokat. HAARP-rendszer, lézerkísérlet, UFO-k: nagy a választék
Szaniszló szerint szabadkőművesek és illuminátusok műve a NATO és a világháborúk, és Magyarországnak jobb lenne kimaradnia az egészből.
Szaniszló Ferenc szerint él a Magyarok Istene, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Berzsenyitől József Attiláig mindenki verselt, írt róla.