2015. jún 11.

2017-re felújítják a 3-as metró szerelvényeit

írta: Lmagazin
2017-re felújítják a 3-as metró szerelvényeit

3 metro.jpgElfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításához szükséges pénzösszeg tőketartalék útján történő biztosításáról a BKV Zrt.-vel kötött megállapodást a Fővárosi Közgyűlés. Az elfogadott előterjesztés szerint a 3-as metróvonal járműparkja korszerűsítéssel egybekötött felújításának kezdési időpontja a vállalkozási szerződés megkötésének tervezett dátuma, azaz július 1-je. A befejezés tervezett időpontja pedig - az üzembe helyezés tervezett határideje - 2017. december 31.

A járműpark felújítására 60 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel euróban a Főváros. A fejlesztési feladatot a BKV Zrt. valósítja meg, a BKK Zrt. mint a közútkezelői és közlekedésszervezői közfeladatok ellátására kijelölt szervezet ellenőrzési és együttműködési kötelezettsége mellett. A javaslat elfogadását megelőző vitában elhangzott, hogy a 3-as metró felújításának 60 milliárdos költségével szemben az új szerelvények beszerzése mindössze 2 milliárd forinttal kerülne többe, Tarlós István főpolgármester reagálásában egyszerűen hülyeségnek nevezte ezt az értesülést és cáfolta azt is, hogy már előre eldöntötték ki fogja elnyerni a milliárdos hasznot hozó beruházást.

Felszólalásában a szocialista Szaniszló Sándor azt javasolta, hogy az euró alapú hitelfelvétel esetében rögzítsék az árfolyamot és az árfolyamkockázatot az állam vállalja magára, mivel a 60 milliárd forint visszafizetése során a budapestieknek a gyenge forint miatt legalább 4-5 milliárdos többletterhe keletkezik. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes válaszában közölte, az árfolyamkockázattal a fővárosnak kell szembenéznie.

A vonal és teljes járműparkjának megújítása "hosszú ideig nem halasztható, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban" meg kell valósítani - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

a Portfolio cikke nyomán

Szólj hozzá

bkv szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre