2016. ápr 14.

Sztrájkkal kezdik a napot holnap az iskolák.

írta: Lmagazin
Sztrájkkal kezdik a napot holnap az iskolák.

sztrajk.jpg

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 2016. április 15-én 8-10 óra között, országos pedagógussztrájkot hirdetett, melyhez a kerületi iskolákban tanító pedagógusok nagy számban csatlakoznak.

Mint az utóbbi évek megmutatták az Orbáni-rezsim csak és kizárólag az erőből ért, jól mutatta ezt, az internet-adó elleni több tízezres tüntetést követő meghátrálás, illetve a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezéstől való megrémülés is.

Emiatt fontos, hogy azon szülők, akik támogatják a pedagógusok sztrájkját és egyetértenek a központi irányítású oktatás azonnali felszámolásával, illetve ellenzik az oktatásra rátelepülő diktatórikus Orbáni- Hoffmanni-Palkovics nézeteket, segítség a munkabeszüntetést úgy, hogy 2016. április 15-én 8-10 óra közötti időszakban megoldják gyermekük, gyermekeik felügyeletét és őket csak 10 órára küldik iskolába.

Erre kéri a szülőket szinte minden kerületi iskola, így a Vajk Sziget Általános Iskola tanári munkaközössége is.

Kedves Szülők!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 2016. április 15-én 8.00-10.00 óra között, országos pedagógussztrájkot hirdetett. Iskolánk pedagógusai nagy számban kívánnak ebben részt venni.
Kérjük, támogassák munkabeszüntetésünket azzal, hogy gyermekeiket csak 10.00 órára küldik iskolába és 8.00-10.00 óra közötti időszakban megoldják gyermekük felügyeletét.
Amennyiben ezt nem áll módjukban megtenni, kérem jelezzék az osztályfőnökök felé csütörtök 12.00 óráig, hogy a tanulók felügyeletének megszervezéséről gondoskodni tudjunk.
Segítő együttműködésüket előre is köszönjük!
A munkabeszüntetést koordináló pedagógus

Kucsák László ismét sunyít.

Nem sikerült megtudunk a kerület fideszes, lakáj képviselőjének, Kucsák Lászlónak, a véleményét, a 2 órás figyelmeztető sztrájkról és a sztrájkkal kapcsolatban megfogalmazott követelésekről. Azért is lett volna érdekes, mivel Kucsák Lászlónak, mint a Parlament Oktatási és Kulturális Bizottság alelnökének illetve, mint a 18. kerületi Vajk-sziget általános iskola (akik egyébként szintén részt vesznek a 2 órás sztrájkban) egykori igazgatójának elvárható, hogy legyen véleménye a jelenlegi oktatási ügyekről.

Természetesen már megszokhattuk, hogy a fideszes képviselők számos esetben nem vizsgáznak jelesre gerincességből, hanem inkább lapítanak és bujkálnak a számukra kínos témák elől, vagy képesek akár szemen köpni egykori kollégáikat is, ha a pártérdekek és az Orbán-rezsim úgy kívánja.

 

Sztrájk kisokos:

Az alábbi linken találja meg a sztárjkhoz csatlakozó intézményeket:

https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=zCSsb_m0nTZ0.k3e5klB7-nEU

A PDSZ az alábbi tájékoztatót adta ki a szülőknek:

Kedves Szülő!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 2016. március 9-én bejelentette a kormánynak sztrájkköveteléseit, köztük a gyermekek, tanulók terheinek csökkenetését, a szakközépiskolák közismereti óráinak csökkentésével kapcsolatos intézkedések leállítását, az érettségi követelmények nem felmenő rendszerben történő bevezetésének visszavonását.

A sztrájktárgyalások a kormánnyal megkezdődtek. A törvény lehetőségeivel élve, nyomásgyakorlás céljából bejelentettük, hogy – a tárgyalások folytatásával párhuzamosan – 2016. április 15-én pénteken 2 órás figyelmeztető sztrájkot tartunk reggel 8-10 óráig.

A KLIK elnökével történt egyezség értelmében, az intézmény gondoskodik a beérkező gyermekek felügyeltéről. Ennek megszervezése – a nem sztrájkoló kollégák és az oktatást segítő alkalmazottak részvételével – az intézményvezető feladata.

Mivel a sztrájk munkavállalói jog, és a fenti időpontra szervezett munkabeszüntetés jogszerű, ezért abban bárki részt vehet az iskola munkavállalói közül. Közben is lehet csatlakozni, ezért előre nem tudható pontosan, hogy gyermeke pedagógusai közül hányan fognak abban részt venni.

 Ezért kérjük, hogy amennyiben meg tudja oldani gyermeke felügyeletét a fenti időben, jelezze az intézményvezetőnek!

Együttműködését köszönjük.

 

                                           A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkbizottsága

Szólj hozzá

sztrájk árulás pestszentimre alkalmatlanság kucsák lászló fidesz-kdnp Pestszentlőrinc tanítanék pedagógus sztárjk