Kínában járt Galgóczy Zoltán fideszes alpolgármester.
A kínai népköztársaságba látogatott Galgóczy Zoltán Fidesz - KDNP-s alpolgármestert.
Nyári utazási beszámolóink sorát Galgóczy Zoltán alpolgármesterrel kezdjük. A kultúráért és közművelődésért is felelős városvezető hivatalos látogatáson járt Kínában. Galgóczy Zoltánt még júniusban kérdeztük utazásával kapcsolatban, a fideszes politikus levelünkre cikkünk megjelenéséig nem válaszolt. Így nem sikerült megtudnunk, hogy Pestszentlőrinc - Pestszentimre sokadik alpolgármestereként vajon milyen hivatalos céllal látogatott az ázsiai országba. Magyarázat hiányában így az utazásán készült fényképekből szemezgettünk olvasóinknak.
Galgóczy jó fideszes pártkatonaként tisztelgett Mao Ce Tung mauzoleumánál.
Képünkön az látható, ahogyan fideszes városatya behatóan tanulmányozza a kínai börtönkultúrát.
A fenti képen megismerhetjük a politikus félelmet nem ismerő arcát. (helyszíni beszámolók szerint a "cicasimogatás" után a bátor városatya egy helyi sörfőzőben gyógyíttatta ki a képen nem látható reszketését.
A cukiságkampány részeként Galgóczy természetesen pandákkal is fotózkodott. (A képpel találkozhatnak majd a kerület általános iskoláiba járok is. Az önkormányzat vezetése ugyanis az ősszel az iskolásoknak osztott füzetek borítójára nyomtatja a fotót.)
A cikkünkben felhasznált fotók természetesen csak illusztrációk. Galgóczy Zoltán ellenben tényeg hivatalos úton járt Kínában