2016. nov 07.

Szélhámosok a pestlőrinci lakótelepeken

írta: Lmagazin
Szélhámosok a pestlőrinci lakótelepeken

16_6_csalo_villanyszerelok.jpgKönnyű pénz megszerzésének a reményében ismét csalók látogatják a XVIII. kerületi lépcsőházakat. A közelmúltban álvillanyszerelőnek öltözve biztosítéktábla-cserét kínálnak azzal az indokkal, hogy szerintük a régebbi szerkezet balesetveszélyes és leéghet tőle a lakás. A blogunknak nyilatkozó Havanna utcai lakos elmondása szerint a várható munkálatokra 10-30 ezer forint közötti előleget kérnek azt ígérve, hogy abból veszik meg jó áron az új kapcsolótáblát, aztán örökre eltűnnek.

A csalók párban csengetnek be a lakásokba, mindkét férfi ereje teljében lévő, sötétbarna hajú, 170-180 centi magas, az tanúvallomások szerint egyikük különösen jól ért a lakók megtévesztéséhez. Igazolványt kérésre sem mutatnak fel, jellemzően arra hivatkoznak, hogy kint hagyták a kocsijukban.

A rendőrségi feljelentések mellett voltak, akik az Elműtől és a katasztrófavédelemtől kértek információt, nekik azt a választ adták, hogy semmilyen előírás nincs a lakások biztosíték tábláinak kötelező cseréjére. Úgy tudjuk a rendőrség több tanút is kihallgatott a csalássorozat kapcsán, ám egyelőre a tettesek nem kerültek a bűnüldözők látókörébe.

Szólj hozzá

csalók xviii pestszentlőrinc pestszentimre