2017. feb 01.

Jelentős előny Kunhalminál!

írta: Lmagazin
Jelentős előny Kunhalminál!

Az elmúlt napokban megjelent közvélemény kutatások mind azt mutatják, hogy az MSZP egyértelműen az ellenzék vezető ereje lett. A legrfissebb fővárosi kutatás további adatokat is megmutat. Kerületünk legnépszerűbb politikusa Kunhalmi Ágnes.

A Publicus Intézet Vasárnapi Hírek megbízásából készült január közepén készült felmérése  megerősítette azt a már decemberben mért eredményt, amely szerint az ellenzéki pártok közül az MSZP egyértelműen átvette a vezetést. 

2017_01_ppref.png

A Publicus Intézet mérését erősítette a Zavecz Researc legfrisebb felmérése is.

Budapesten komoly fölényben van az ellenzék.

A Publicus Intézet által Budapesten végzett kutatás eredménye szerint a fővárosban lényegesen kisebb a Fidesz-MSZP közötti különbség. A számok azt jelentik, hogy a két nagy baloldali ellenzéki párt (MSZP - DK) fővárosi összefogása valamennyi mért csoportban a demokratikus erők jelentős előnyét mutatja.

budapest.JPG 

Egyértelmű Kunhalmi fölény a kerületben

Az intézet által végzett kutatás kerületi adatai még érdekesebb képet mutatnak. A felmérésekből az látszik, hogy Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselőt a XVIII. kerületben kétszer többen többen ismerik, és lényegesen többen kedvelik, mint fideszes ellenfelét, Kucsák Lászót. 

charts-01_final.jpg

A szakértők szerint nem meglepő, hogy Kunhalmi lényegesen ismertebb a fővárosban fideszes ellenfelénél, hisz országos politikus, aki lényegesen több megjelenési lehetőséget kap a nagy elérést biztosító országos csatornákban. Az elemzők szerint azonban az már sokkal beszédesebb, hogy Kucsák Lászlót a második ciklusában a kerületi választók kevesebb, mint fele ismeri mindössze!

Szólj hozzá

vezetés népszerűség ismertség Pestszentlőrinc Kunhalmi Ágnes 18 kerület pestsze