Fejetlenség az iskolai beiratkozásban
Bejegyzés alcíme...
Minden jel szerint magukra maradtak az első osztályba készülő XVIII. kerületi gyermekek szülei, mert sem az önkormányzat, sem az új oktatási rendszerért felelős tankerület nem adja meg a szükséges tájékoztatást az iskolai beiratkozások rendjéről.
A felsőbb útmutatások hiánya miatt több kerületi iskola is lemondta a leendő elsős szülők számára tartandó szülői értekezleteket, holott a korábbi rend szerint a gyermekek beiratkozási határideje február 28-a volt. Ezt követően az igazgatónak 15 napja volt arra, hogy az önkormányzatot írásban tájékoztassa a felvenni, illetve elutasítani javasolt gyermekekről.
A jelentkezések elfogadásában előnyt élveztek azok a kisiskolások, akik családja a beiskolázási körzetben, vagy a ...

Megsokszorozódtak az utóbbi néhány hónapban a vezetékes gáz minőségét kifogásoló panaszok, amely a háziasszonyok szerint leginkább abban érhető tetten, hogy gáztűzhelyen legalább fél órával tovább fő a leves, mint korábban.
Közel 1300 kerületi pedagógus várta hiába januári fizetését február elején. A Klebersberg Intézményfenntartó levélben magyarázkodik, mindeközben Hoffman Rózsa folyamatosan sikertörténetről
Ma egy éve, 2012 február első péntekén hajnalban végleg leállt az akkor 66. születésnapját ünneplő Malév.
A Magyar Szocialista Párt XVIII. kerületi szervezete megdöbbenéssel olvasta