Autólopási ügybe keveredett a kereszténydemokrata politikus
Az Ughy Attila által kinevezett kispesti lakóhelyű Csomó Tamás alpolgármester saját felelőtlensége miatt került autólopási ügybe.
Csomó Tamás alpolgármester magánhasználatra igénybe vette, majd éjszakára hazavitte az önkormányzat tulajdonában lévő LKT-671 forgalmi rendszámú gépjárművet tavaly októberében. Sajnos Kispesten sem lehet sokkal jobb a közbiztonság helyzete, mint kerületünkben, mivel hajnalra virradóra ellopták az utcán hagyott önkormányzati gépjárművet. A rendőrség nyomozást indított, de novemberben felfüggesztette az eljárást mert nem akadtak az eltűnt gépjármű nyomára.Normál esetben a rendőrségi határozat alapján megtérítené a kárt a Cascó, de a helyzet nem ilyen egyszerű.
Mint kiderült, az ...

Péntektől három forinttal emelkedik a benzin ára - tudtuk meg piaci forrásokból. Ennek megfelelően számításaink szerint átlagosan 430 forintot kérhetnek a termékért a kutaknál. A gázolaj körülbelül 434 forintos tarifája ezúttal nem változik.
Történetem a város peremén játszódik. Egészen a külső szélen, amely már mentes minden olyan dologtól, amelyre azt mondhatnád, hogy olyan belvárosias. Tudod, ott az a végeláthatatlan és az örök messzeségbe szökő Üllői út, amely mint sok kocsis lomha vonat siklik végig a város fáradt és elhagyatott szívén. Olyan száraz és szikkadt nyugalommal halad, akár egy bottal járó öregember, ki évszázados bölcsességét vonszolja magával a hosszú és kimerítő úton. Oly sok mindent látott már ez a nyíl egyenes út, s még mindig töretlenül, büszkén szeli ketté a szürke, homályos külvárost.
7 éve került sor a németországi
Zugló után minden jel szerint Pestszentlőrincen is zsonglőrködnek a fideszesek a közpénzen megrendelt helyi közvélemény kutatásokkal. A még tavaly novemberben az Orbán Viktor miniszterelnök házi kutatócégétől, a Nézőponttól megrendelt és most hiányosan közreadott jelentés szerint a megkérdezettek 68 százaléka biztosan részt venne egy országgyűlési választáson és a pártot megnevezők kétharmada ezúttal is a Fideszre szavazna(!)
Tisztelt Polgármester Úr!