Táncévzáró a Sportkastélyban
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.” – ezzel a Sebő Ferenc idézettel rendezték meg immár a tizenkettedik rendhagyó táncgálát a Vörösmarty iskolások. Az elmúlt évek során a rendezvény kinőtte az iskola tornatermét, de teltház volt a pestszentimrei sportcsarnokban is, ahol az iskola minden osztálya saját, zenés-táncos darabbal lépett fel. Köszöntőjében az iskola igazgatója, Pásztor Józsefné megköszönte a szülőknek a művészet támogatását, méltatásában a tánc a mai világban sem lett divatja múlt, annak ellenére, hogy nem szükséges hozzá mobiltelefon, vagy internet. Sőt a tanulók előadásában ugyanolyan eleven és erőtadó, ...
- Azért kell ennyi stadion, hogy egészségesebbek legyenek a magyarok - válaszolta újságírói értetlenkedésre Kucsák László fideszes képviselőtársa a parlament folyosólyán a minap. Minden bizonnyal komolyan is gondolta a kórházak stadionokra való lecseréléséről szóló új országimázs gyakorlatba ültetését, mivel a 2017-es költségvetési törvény újabb 62 milliárd forint közpénzt irányoz elő stadionok megépítésére!
Hatalmas összegből, mintegy 1,3 milliárd forint brüsszeli forrásból újíthatott meg hat általános iskolát és öt óvodát a helyi hatalom Pestlőrincen a tavalyi évben, a szülőknek és az ott dolgozó pedagógusoknak mégsem felhőtlen az öröme. A Kastélydombi iskola felújítását követően kiderült, hogy nagyobb esőzések alkalmával a tantermek armatúrájából és az elektromos kapcsolók egy részéből esővíz folyik ki, emiatt áramtalanítani is kellett az épületet. Nem sokkal jobb a helyzet a százmilliókért év végén átadott Vörösmarty iskolában sem, ahol közel fél év alatt sem sikerült sort keríteni a hibásan kivitelezett, a tanulók számára rendkívül balesetveszélyes lépcsősor kijavítására.
Óriási összegből, mintegy 137,5 milliárd forintból kezdődik a hármas metró korszerűsítése ősszel, a folyamatban lévő közbeszerzési eljárások lezárultával. A beruházás XVIII. kerületi vonatkozása, hogy Szaniszló Sándor szocialista képviselő lobbizása eredményeként sikerült elérni, hogy a Határ úti metróállomás kijáratai a nagyobb forgalmú megállókhoz hasonlóan akadálymentes felvonóval legyenek felszerelve, megkönnyítve ezzel a mozgásukban korlátozott utasok közlekedését. 
Tizenöt osztály, hozzávetőlegesen 300 diák maradt úszás lehetőség nélkül, immár hat hete, mivel kényszerűségből bezárták a Kastélydombi uszodát. Húsvét előtti pénteken meghibásodott a tanmedence vízforgató berendezésének egyik panelje, amit javítani kellett volna, illetve beszerezni hozzá a szükséges automatikát. Csakhogy az alvállalkozó, aki évekig karbantartotta az uszoda berendezéseit belefáradt a Kastélydombi uszodát üzemeltető Városgazdánál halmozódó ki nem fizetett számláiba és röviddel a meghibásodás előtt búcsút mondott a társaságnak. 