Fideszes politikusok fedezik a Cséry-telepi szennyezést. rész.
A Cséry-telepen történt környezetszennyezés kapcsán meglepő kommunikációs offenzívába kezdett a főváros és a kerület. Ennek során sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatokban próbálják meg elbagatelizálni a napvilágra került súlyos bűncselekmény tényét. A nyilatkozók személyében általában mindig találni legalább két közös szálat. Minden esetben a Fidesz káderei nyilatkoznak, akiket ezért súlyos milliókkal fizetnek közpénzből.
Sorozatunk első részében két a Cséry-ügy kapcsán nyilatkozó személyt veszünk górcső alá. Az elmúlt két hétben mindketten több nyilatkozatban igyekeztek elbagatelizálni a bűncselekmény súlyát. Kettőjük éves fizetése több, mint 22 millió forint. A jelek szerint megdolgoznak a ...


...
Megdöbbentően nagy mennyiségű, nehézfémeket és nyomokban arzént is tartalmazó olajos iszapot és egyéb az egészséget súlyosan károsító vegyi anyagot önthetett a Cséry dombok közé csaknem három éven át a néhány hete lebukott fideszes hátterű bűnszervezet. Az ügy komolyságát jól mutatja, hogy a fővárosi környezetvédelmi bizottság ülésén megjelent az illetékes főpolgármester helyettes is aki elismerte, hogy a botrány kirobbanása óta elrendelt belső vizsgálat szerint már 2011-ben 2150 tonna mérget juttattak a talajba, ezt követően 2012-ben 3668 tonna iszaptól szabadultak meg illegálisan, az idei évben pedig csak azért állt meg a környezetrombolás 2418 tonnánál, mert váratlanul lebukott a szippantós vállalat.
Újabb 20 millió forintot költ az önkormányzat a kerületben csak Ughy-emlékműnek (korábban hivatkoztunk Ughy-kockaként is rá) hívott Hargita téri szoborra, miközben 600 millió hitelt vesz fel a kerület.