2016. feb 21.

Az oktatásról kérdeztük képviselőinket.

írta: Lmagazin
Az oktatásról kérdeztük képviselőinket.

kunhalmi_kucsak.jpg

Kerületünkben is egyre több iskola csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, amely az oktatási rendszer megreformálását tűzte ki céljául. Az ágazat szereplői 25 pontban foglalták össze javaslataikat, amelyekről a kormánnyal, és végső soron a döntéshozókkal, a parlamenti képviselőkkel kívánnak egyeztetni.

Szerkesztőségünk levélben kereste meg a kerület két országgyűlési képviselőjét Kunhalmi Ágnest (MSZP) és Kucsák Lászlót (Fidesz). A párosítás jelen esetben már csak azért is szerencsés, hisz mindketten oktatáspolitikusok, és tagjai a Parlament illetékes szakbizottságának. Személyükben, szavazataikkal érdemben képesek befolyásolni az oktatás jövőjét. Levelünk célja, hogy a kerületi nyilvánosság ismerje meg, hogy választott képviselőink hogyan vélekednek az oktatásról, és annak jövőjéről. Bízunk benne, hogy mindketten számot adnak arról, hogy mit gondolnak, a pedagógusok 25 pontjáról.

 

Tisztelt Képviselő Asszony és Képviselő Úr!

 

Immáron országos méretű tiltakozás hullám alakult ki az oktatási ágazat szinte teljese egészét érintően. A szakszervezetek 25 pontban foglalták össze azon követeléseiket, amelyek teljesítése álláspontjuk szerint nélkülözhetetlen az oktatái rendszer alapvető megreformálásához. Önök törvényhozóként, és a Parlament Oktatási Bizottságának tagjaként különös felelősséggel tartoznak az ágazatnak- Ezért meggyőződésünk, hogy a kerület nyilvánossága számára világossá kell tenniük véleményüket a szakszervezetek 25 pontos javaslatával kapcsolatban.

Ezért kérjük, hogy az alábbi kérdésekre válaszolni szíveskedjék. Válaszaikat változtatás nélkül leközöljük!

 

Kérdéseink:

 

  1. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy vissza kell állítani a 18. életévig tartó tankötelezettséget, megszüntetve a Híd ­programokat?
  2. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy a tartalmi szabályozás felülvizsgálatával radikálisan csökkenteni kell a tananyagot? Lehetővé kell tenni az egyéni tanulási utak kialakításának lehetőségét?
  3. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy jelentősen csökkenteni kell a kötelező tanulói óraszámokat? Az időkereteket a választható tanórai foglalkozásokhoz, illetve a szakkörökhöz kell áttenni?
  4. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy meg kell szüntetni az általános iskolában a tizenhat óráig tartó kötelező benntartózkodást?
  5. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy szülői kérésre kell biztosítani a napközit, a tanulószobát. A feltételek biztosítása mellett az egész napos iskolát kell megszervezni. Az egész napos iskolai ellátásban részt vevő tanulók részére házi feladat nem adható?
  6. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy a köznevelésről szóló törvényben jelenjen meg újra az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás­politikai Tanács? E testületek, valamint az ágazati érdekegyeztetés fórumának meghallgatása nélkül nem kerülhet kiadásra jogszabály?
  7. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy az államnak mint fenntartónak, nem lehet több jogosítványa, mint a többi intézményfenntartónak. Szét kell választani az állami ellenőrzés rendszerét az intézményi ellenőrzés rendszerétől. Egyidejűleg felül kell vizsgálni és radikálisan egyszerűsíteni kell az ellenőrzés rendszerét?
  8. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy vissza kell állítani az intézményvezetők munkáltatói jogát, gazdálkodási jogát?
  9. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy jogszabályban kell rendezni a szakképzési centrumok helyzetét?
  10. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy valóságos, reális, a tényleges költségeket – bérköltségek, működési költségek, fejlesztési költségek – figyelembe vevő tervezésre van szükség, külön ­külön intézményi költségvetések elkészítése mellett
  11. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy a köznevelésről szóló törvényben kell meghatározni a pedagóguslétszám számításának elveit: heti huszonkét óra, átlag osztálylétszám, finanszírozott időkeret?
  12. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy a köznevelésről szóló törvényben elő kell írni, hogy az üres álláshelyeket meg kell hirdetni és be kell tölteni, beleértve az átmenetileg, pl. szülés miatt ellátatlan munkaköröket
  13. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy vissza kell állítani a pedagógusok kötelező óraszámát, főszabályként heti huszonkét órával. A többlettanítás után óradíjat kell fizetni?
  14. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy el kell törölni a kötött munkaidőt. Az intézményben való benntartózkodásról a munkáltató szabadon döntsön?
  15. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy vissza kell állítani az órakedvezményt – heti két óra – az osztályfőnöki feladatot, a munkaközösség ­vezetői feladatot, illetve a diákönkormányzatot segítő feladatot ellátó pedagógusok részére?
  16. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy  meg kell határozni a meglévő pótlékok differenciálási szempontjait?
  17. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy  vissza kell hozni a minőségi munkavégzésért járó pótlékot, a minőségbiztosítás feladataiban való közreműködésért járó pótlékot, az integrált felkészítésben való részvételért járó pótlékot?
  18. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy új pótlékként intézményi pótlékot kell megállapítani mindazoknak, akik nem tartoznak a pedagógus életpálya modell hatálya alá?
  19. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy biztosítani kell a pedagógusnak – az állami tankönyv­ monopólium megszüntetésével – a tankönyv megválasztásának szabadságát?
  20. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy meg kell szüntetni az öregségi nyugdíjkorhatárt elérők automatikus foglalkoztatási tilalmát. Lehetővé kell tenni, hogy az öregségi nyugdíjban lévők – nyugdíjuk folyósítása mellett – tovább dolgozhassanak?
  21. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy  foglalkoztatást meghatározó kormányrendeletbe be kell építeni a kollektív szerződésnek azokat a rendelkezéseit, amelyeket nemcsak a Klik fenntartásában lévő köznevelési intézményekben kell alkalmazni, hanem valamennyi köznevelési intézményben?
  22. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy radikálisan csökkenteni kell a pedagógusok adminisztratív terheit, ennek érdekében elő kell írni, hogy csak a pedagógus ­munkakörhöz kapcsolódó adminisztráció elvégzésére köteles a pedagógus. A köznevelés intézményeinek csak törvény, illetve az OSAP írhat elő adatszolgáltatási kötelezettséget?
  23. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy a köznevelési törvényben ki kell mondani, hogy a köznevelés intézményeiben a közfoglalkoztatásra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók?
  24. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy vizsgálják felül az Oktatási Hivatal által ellátott feladatokat, s szüntessék meg azt, amire nincs szükség? A pedagógiai intézeteket alapítsák újra. Az Oktatási Hivatal maradjon meg önálló szervezetként?
  25. Egyetértenek-e Önök azzal, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet további működtetését biztosítani kell. Fenntartói jogát át lehet adni egy felsőoktatási intézménynek?

 

Megtisztelő válaszaikat várva tisztelettel:

A kerület nyilvánossága és a szerkesztők

 

Szólj hozzá

oktatás pestszentimre kucsák XVIII kunhalmi pestszentlő