2011. feb 14.

Érettségi veszélyben?

írta: Lmagazin
Érettségi veszélyben?

A pestszentlőrinci diákok körében igazi elismerésre számíthat az a fiatal, aki elmondhatja magáról, hogy a Karinthy Gimnáziumban készülhet a reménybeli felnőtt korra. Itt megvan minden, ami a boldoguláshoz szükséges: kiváló diákközösség; elkötelezett tanárok; nagyszerű körülmények; lehetőség arra, hogy a rátermettek a tanulmányaikat valamelyik neves külföldi egyetemen folytassák.

 
A korábbi kerületvezetés és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával az elmúlt évek során számos karinthys diák tehette le a nemzetközi érettségit, akiknek túlnyomó többsége nyugati országok egyetemein próbálgathatta szárnyait. Többen olyan neves intézménybe is bejutottak, amiről a gazdag országok fiataljai is csak álmodhatnak.
Sajnálatos módon ebben az évben a karinthysok nemzetközi érettségijének lebonyolításához nyújtott 8,5 millió forint fővárosi támogatás megszüntetését tervezik, veszélybe sodorva a diákok továbbtanulási lehetőségét és feleslegessé teszik sok fiatal több évnyi lemondásokkal teli szorgalmas munkáját.

Az ügyben illetékes fővárosi Oktatási Bizottságának kerületi alelnöke van Kucsák László országgyűlési képviselő és kerületi alpolgármester személyében.

Szólj hozzá

fidesz megszorítások átverés karinthy gimnázium kucsák lászló; pestszentlőrinc pestszentimre;