2011. máj 10.

A Hunyadiról - talán utoljára

írta: Lmagazin
A Hunyadiról - talán utoljára

Petrovai László (LMP) írásának részlete:

Az elmúlt hét legfontosabb eseménye véleményem szerint a Hunyadi Gimnázium sorsát eldöntő közmeghallgatás és képviselő-testületi ülés volt.

Az üggyel kapcsolatban rengeteg gondolat kavargott bennem, ezek legnagyobb részének hangot is tudtam adni a két nyilvános esemény valamelyikén. Ennek ellenére - vagy éppen mindezek mellett - úgy gondolom, jó, ha összefoglalom mindazt, ami a Hunyadival kapcsolatban bennem, illetve a Lehet Más a Politika helyi csoportjának tagjaiban a szándék nyilvánosságra kerülése óta felvetődött. Íme tehát:

Először egy, a Polgármester Úrral lefolytatott négyszemközti konzultáción találkoztam a szándékkal. Ughy Attila jelezte, azt tervezik, hogy a Hunyadi Gimnáziumot, valamint a Pitagorasz Általános Iskolát átadják az evangélikus egyház kezelésébe. Ha nem ültem volna, biztos leülök. Ott ül a polgármesteri irodában, a kerület első emberének irodájában két képviselő, két, a kerület lakói által megválasztott helyi politikus, két volt Steinmetzes, és az egyik éppen arról tájékoztatja a másikat, hogy volt közös iskolájuk kezeléséről lemond. Eléggé "lefagytam", de annyira azért nem, hogy ott helyben ne mondjam azt azonnal, különösebb megfontolás nélkül is, hogy a helyi LMP szerintem ezt a szándékot nem fogja támogatni.
Szólj hozzá