2011. máj 18.

Nagy utazás

írta: Lmagazin
Nagy utazás

Takarékos kerület jelszóval vette át Ughy Attila polgármester az önkormányzat vezetését tavaly ősszel. Az eltelt félévben mindössze annyi bizonyságot sikerült szerezni, hogy a jelentős bércsökkenéssel járó nadrágszíj meghúzás csak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások és a polgármesteri hivatal munkatársai számára vált szomorú valósággá.

Üdítő kivételként csöppentek viszont jól fizető állásokba közel hetvenen, szinte kivétel nélkül a választáson győztes Fidesz párttagjai, a képviselők rokonai és barátai közül. Ez utóbbiak esetén az sem számított, ha néhányan korábban sohasem jártak a XVIII. kerületben.

Talán eredményes volt a kezdeti szigor, mert ma már a kerület vezetői néhány órás autóutat is ki tudnak váltani repülővel történő utazással. Ez történt május közepén is, amikor autóbusszal kerületi delegáció indult az erdélyi Tusnádfürdőbe. Bár a buszon volt hely Ughy Attila polgármester és Lévai István alpolgármester számára, Ők mégis repülővel utaztak Marosvásárhelyig, onnan sofőr vitte őket a célállomásra.

A nagyzolást látva az útitársak azon morfondíroztak, hogy bizonyára el lehetett volna értelmesebb módon is költeni több százezer forint közpénzt. De az is lehet Ughy és Lévai urak számára megért ennyi közkiadást az ügy, hogy ne kelljen a nép gyermekeivel egy légtérben egy fél napot eltölteni.

 

 

Szólj hozzá

megszorítások közpénz lévai pazarlás lévai istván zoltán ughy lévay pestszentlőrinc pestszentimre