2011. júl 02.

Szétverik Pestszentlőrinc közbiztonságát

írta: Lmagazin
Szétverik Pestszentlőrinc közbiztonságát

2009-ben az akkori kerületvezetés Városőrség létrehozásáról szóló javaslatát a helyi fidesz képviselői is támogatták. A kerületiek szimpátiáját kiváltó javaslat szerint a közterületfelügyelőkből és főleg leszerelt egyenruhásokból álló városőrök napi 24 órában járőröztek az utcákon. Jelenlétük hatása azonnal megmutatkozott a bűncselekmények számának csaknem 60%-os csökkenésében, amivel rövid idő alatt Pestszentlőrinc a legbiztonságosabb fővárosi kerületek sorába került.

Az őszi választásokat követően Ughy polgármester és bizalmasa Lévai István alpolgármester lefelezte a városőrök számát. A kiesést még sikerült a kerületünk fiatal, lokálpatrióta rendőrkapitányának segítségével pótolni, így a kertváros közbiztonsága nem sérült jelentősen.

A nyári szabadságolás kezdetének média csendjében bízva, július elsején kerületünk vezetői elérkezettnek látták az időt a városőrség végleges felszámolására és a két éven át mindenki által elismert városőrök kirúgására. A helyi fideszben is berzenkedést kiváltó döntés számos részletében homályos, lényegében annyit tudni, hogy a kerületben szolgálatot teljesítő amúgy is kevés számú rendőr fogja valahogyan ellátni az emberek biztonságának védelmét.

Bár nem ismerik be, nyilvánvalóan a felülről kiadott eszetlen spórolási parancsnak engedelmeskedve kívánnak évi 120 milliónyi megtakarítást elérni, ennyibe került ugyanis a 42 ember szolgálatban tartása. Egy másik megközelítésben 100 ezer kerületi lakossal számolva a helyi fidesznek nem ér meg fejenként évi 1200 forintot az emberek közbiztonságának ebben a költséghatékony formában történő fenntartása.

Félő, hogy az elmúlt két év közbiztonsági eredményei hamarosan látványos kudarcba csapnak át és újra elharapózik a kerületiek vagyona elleni bűncselekmények száma.

 

Szólj hozzá

budapest fidesz polgármester átverés közbiztonság lévai istván felszámolás városőrség ughy xviii lekezelés