2011. júl 17.

Újabb kukába dobott pénz

írta: Lmagazin
Újabb kukába dobott pénz

2009-ben adták át az imreieknek a Pintér Kálmán Szakrendelőt, mely a településrész minőségi egészségügyi ellátását volt hivatott ellátni.

A beruházásnak alapvetően mindenki örült, természetesen a kötelező köröket akkor is megfutották az érdekeltek, így megtudhattuk, hogy a szakrendelő egyidőben évtizedes mulasztás és szükségtelen beruházás, hogy drága, míg mások szerint kedvező konstrukcióban épült, végezetül teljeskörűen kiszolgálja amit kell, illetve pár dolgot nem sikerült benne elhelyezni, aminek ott lett volna a  helye. Megszoktuk már régóta, hogy nincs az a projekt-előkészítés, ami minden igénynek meg tudna felelni, vonják be akár sokadszor is az érdekelteket. Ami ingyen van, az sosem elég jó, tartja a mondás... Ha már agyonlőtték az ajándéklovat.

 Visszatérve a szakrendelőhöz, sok imrei emlékezhet rá, hogy az első egy-két évben mennyire vigyáztak a frissen terített gyeptéglára, cserjére. Locsolták, nyírták, had zöldelljen, had virágozzon. Sajnos, itt is forradalmi változásoknak lehetünk tanúi.

 Mára a gyep teljesen, helyrehozhatatlanul kiégett, de láthatóan egyik-másik fának is búcsút mondhatunk. Míg 2009-ben, 2010-ben sikerült megoldani a feladatot a Városüzemeltetőnek, addig mára búcsút inthetünk ennek is. Mindegy is, ugyan kit zavar az a pár százezer forint, ami épp most veszik kárba. Azon nem csodálkozunk, hogy az igen leterhelt Ughy polgármester ritkán jut el a környékre, hisz a számtalan feladata mellett ezekkel az apró-cseprő ügyekkel nincs ideje foglalkozni. Ennél biztosan fontosabb az Alkotmányozás, az SzJA milliókat elszegényítő megváltoztatása, vagy a magánnyugdíj-pénztári pénzek lenyúlása, de mit csinál az imrei származású, Lévay általánosságügyi alpolgármester? Miért nem csinál semmit az alpolgármester, a terület felelőse, ha nap, mint nap látja az elhanyagolt állapotokat? Vagy számára ez egy elfogadható, természetes állapot?

Ezzel egyidőben arról tájékoztat minket a hivatalos kerületi pártlap média (Városkép), hogy azért jogos, hogy az új önkormányzati cégvezetők több milliónyi prémiumot vesznek fel, mert a szocik egész pofátlan összegekkel jutalmazták magukat, így volt képük a korábbi években fel nem vett jutalmukat felvenni. (nem is értem, hogy miért nem bíztak benne, hogy továbbfoglalkoztatják őket, hisz addigra gyakorlatilag az egész ország fideszes káderekkel volt feltöltve, a bukott szocikat meg 98%-os különadóval, Kubatov-listákkal, meg büntifeljelentésekkel a sarokba zavarták)

Mindegy, lépjünk is túl ezeken az élhetetlen, önbizalom hiányos szocikon, és koncentráljunk arra, amire kell. Szóval, több milliós jutalom a fideszes kádereknek ezért a hihetetlen gyalázatos teljesítményért? Ezért valami egész más juttatásban kellene őket részesíteni, amit az olvasó fantáziájára bíznánk.

Azért egymás között mondva kész röhej, hogy miközben a településüzemeltetéssel kapcsolatban sosem látott problémákkal szembesül az ember, a Hunyadit minden felhatalmazás nélkül az egyháznak passzolják át, a bűnmegelőzést meg éppen visszafejlesztik, és egy épkézláb beruházás nem sok, annyit nem indítanak, addig a premizálás, meg a repülősutak bezzeg megmozgatják a fantáziájukat.

Szólj hozzá

fidesz hazugság lévai istván zoltán alkalmatlanság virágágyás lévay pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség városüzemeltető attila;ughy attila; péntek tamás hozzánemértés