2012. feb 13.

Nemkívánatos gyermek az egyházi iskolában

írta: Lmagazin
Nemkívánatos gyermek az egyházi iskolában

 

Alig két hónappal azután, hogy a tiltakozó diákok és szüleik véleményén átlépve az Evangélikus egyház 99 évre megszerezte a Hunyadi Gimnáziumot, könnyen lehet, hogy veszélybe került az egyetlen oda járó állami gondozott gyermek tanuláshoz való joga.
Információink szerint néhány szülő nyomására tavaly novemberben Cselovszky Jenő igazgató és az iskola lelkésze felkereste a Gyöngyvirág utcai gyermekotthon vezetőjét és tájékoztatták, hogy az otthonban élő 14 éves állami gondozott fiatalembert részlegesen eltiltva az iskolában folyó oktatástól és elszigetelve a többi gyermektől, magántanulónak nyilvánítják. Döntésük szerint a következő tanévre a fiatalembert ráadásul kiteszik az iskolából, átirányítva egy másik iskola esti tagozatos osztályába, ahol egy tanév alatt kellene teljesítenie a 7. és 8. osztályos követelményeket!
A fiatalember egyházi iskolai jellemzésében –ami ráadásul utólag, egy hónappal a hátrányos döntés meghozatala után készült - elsősorban azt nehezményezik, hogy mások is követik az általa mutatott rossz példát, ám ezek egyike sem olyan jellegű, aminek a kezelésére egy iskola, főleg egy egyházi fenntartású, ne vállalkozhatna. Az általunk megkérdezett oktatási szakember szerint legalábbis kétséges az a módszer, ahogy a fiataltól meg kívánnak válni. A vonatkozó törvény szerint ilyen esetben, még a döntés előtt az iskolának be kellett volna szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét. Magatartási problémákkal küzdő gyermek esetében pedig egy független szakember állásfoglalásáról is gondoskodni kell.
Az érdekképviseleti fórum delegáltja a gyermek jogainak súlyos sérülését elkerülendő jogorvoslatért folyamodott az Oktatási Hivatalhoz és az oktatási jogok biztosához, kérve az iskola fura gyakorlatának jogszerűségi vizsgálatát.
A Sztehlo evangélikus iskola igazgatója, aki a pestszentlőrinci Fidesz egyik erős embere, tavaly nagy megrökönyödést keltett, amikor a Hunyadi egyháznak való átadása alatt az új korszak jeleként megőrzés helyett az utcára kitett konténerbe dobatta a régi diákok tablóképeit.

Katt: A szemétben végzik a volt Steinmetzesek, Hunyadisok ! (?)

Szólj hozzá

fidesz vallás egyház evangélikus reformáció kiszervezés pestszentlőrinc hunyadi gyöngyvirág sztehlo cselovszky jenő eltíltás