2012. már 22.

Ismét csak ideiglenesen - de megmenekül a Margitszigeti Kisállatkert

írta: Lmagazin
Ismét csak ideiglenesen - de megmenekül a Margitszigeti Kisállatkert

Szaniszló Sándor, kerületünk fővárosi képviselője hivatalos megkeresésére Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy intézkedik a Margitszigeten található kisállatkert éves fenntartásához szükséges 30 millió forint elkülönítéséről.

A hír kétségtelenül kedvező, ezzel együtt a képviselő szerint el kell érni, hogy az évenkénti bizonytalanság helyett olyan megoldás szülessen, amely több évre biztosítani képes a gyermekek előtt méltán közkedvelt létesítmény fennmaradását.

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Sajnálatos módon a tavalyi évhez hasonlóan idén tavasszal is veszélybe került a Margitszigeti Kisállatkert üzemeltetése. Miután 2010-hez képest a fővárosi támogatás 2012. évben is nagymértékben csökkent, a Fővárosi Állat- és Növénykert számára szinte megoldhatatlan feladat a kihelyezett állatkert fenntartása, emiatt ismételten felmerült a mintegy 30 millió forintos éves költséggel működő létesítmény bezárása.

2011-ben az ingyenesen látogatható, emiatt a kevésbé tehetős családok körében igen népszerű Kisállatkert ideiglenesen megmenekült azzal, hogy a Főváros az általános tartalékalapból a szükséges összeget elkülönítette. Kérem szíves tájékoztatását arról, mit kíván tenni a város vezetése annak érdekében, hogy a Margitszigeti Kisállatkert fenntartása legalább az idei évben biztosított legyen.

Válaszát előre is köszönöm!

Budapest, 2012. március 19.

Tisztelettel:

Szaniszló Sándor

bizottsági elnök

Szólj hozzá

budapest margitsziget állatkert főváros szaniszló sándor tarlós istván.