Kéri László, aki Lévai Anikó után legjobban ismerheti az orbán kormány névadóját úgy véli, hogy Magyarországon ma káoszkormányzás folyik. Hogy miért rosszabb a káosz, mint a diktatúra azt feleli azért, mert kiszámíthatatlan. A diktatúrában van legalább egy miheztartási szabály, azaz holnap is amiatt kapod a nyaklevest, amiért tegnap kaptad, bár az emberek jogait megvonják, van mihez alkalmazkodni. A diktatúrában a gazdaság is virágzásnak indulhat, mert a tőkének kedvez a rend, a megfélelmített munkásosztály és a fegyelem.

A káoszhoz igazodni ellenben lehetetlen: más a szabály délután, mint délelőtt volt; Orbán hol azt mondja  fontosak a bankok és az Európai Unió, hol ellenük uszít. Nincs igazi kormányzás, a végrehajtó hatalom valójában a miniszterelnöké, övé az utolsó szó, de gyakran az első is. Mindent a tulajdonlás szemüvegén keresztül néznek, számukra az a lényeg, hogy valami vagy az övék, vagy nem az. És ami nem az övék az csak az ellenségé lehet. Ez van a szabadságharcos retorika hátterében, emiatt nem tudni kik veszik fel a még beérkező uniós támogatások zömét, hogy kik kapják vidéken az újraosztott állami földeket és kik nyerik el az állami közbeszerzések száz és száz milliárdjait.

Miközben szemmel láthatóan az ország vagyonának átcsoportosítása olajozottan működik, Orbán egykori gazdasági támogatóinak többsége mégis csalódott. Főleg a középvállalkozások bíztak nagyon a Fideszben, mert azt hitték, hogy a jobboldali fordulat majd őket hozza helyzetbe. Hát nem hozta, sőt Demján Sándorral az élen még a fidesz kötődésű magyar tulajdonú milliárdos vállalkozások is külföldre települnek ki megtérülő befektetési lehetőségek és jogbiztonság után nézni.

Hogy miért tévednek mégis azok, akik az átláthatatlan hatalmi helyzet beazonosítására diktatúrát emlegetnek? Nos, azért mert még működik a parlamentarizmus és a választási rendszer, még van szólásszabadság. Hogy mi mozgatja Orbán Viktort és miért tett meg akkora utat a személyiségváltozás titokzatos útján az még a beavatottak számára is rejtély. Fiatal politikusként 1994-98 között még ő volt az Országgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke, miniszterelnökként ő tárgyalta végig a csatlakozási tárgyalások nagy részét, később az Európai Néppárt egyik alelnöke lett.

(a 168 óra március 22-i száma alapján)