2012. máj 13.

Bujkál a vállalkozók elől a polgármester

írta: Lmagazin
Bujkál a vállalkozók elől a polgármester

Sokadik alkalommal várták hiába a polgármestert a pestszentlőrinci vállalkozók  Kereskedelmi és iparkamara helyi rendezvényén, holott a múltkori hiányzása után szavát adta, hogy személyesen fog válaszolni az egyre reménytelenebb helyzetbe jutott kisvállalkozások kérdéseire és a hivatalos megkeresésekre.

A kerületi munkaadók tudni szeretnék mi az oka annak, hogy többszáz családi cég számára elviselhetetlenül felemelték a telek és az építményadót, az önkormányzati megrendeléseket pedig zömében miért máshol élő, senki által sem ismert vállalatok nyerik el. 

Sokan azt is felvetették, hogy a korrupció melegágya lesz az az Ughy által is megszavazott törvény, amely szerint mostantól 150 millió forint alatti állami és önkormányzati megrendelések alatt nem szükséges pályázatot kiírni, elegendő lesz három (akár három egymással "egyeztető" baráti) társaságot meghívni és közülük valamelyiknek odaadni a zsíros hasznot hozó üzletet.

Ughy Attila polgármester kreativitását jelzi sajátos kifogást talált a helyi munkaadókkal való találkozó elmaradására. Üzenete szerint a közeledő kamarai választások miatt jobb, ha a kerület vezetése távol marad. Nagy kár, hogy Ughy már hetekkel ezelőtt megüzente Bóna Zoltánnak, a kereskedelmi és iparkamara helyi elnökének, hogy 13 évi vezetésbeli bizonyítása ellenére a szókimondása miatt nem hajlandó vele együttműködni.

A háttérben kialakulni látszik egy helyi fideszhez lojálisnak tűnő vállalkozói elnökség, aminek érdekében kéttucatnyi szavazati joggal rendelkező kerületi céget az utóbbi hetekben be is léptettek a Kamarába.

A helyi választásra május 25-én, 14 órakor kerül sor a Polgármesteri hivatalban, kérdés belenyugszanak-e a megkeseredett pestszentlőrinci cégek a kilátástalanságba, vagy a harciasabb kiállásról ismert jelenlegi elnököt tartják ismét hivatásban. 

Szólj hozzá

fidesz 18 pestszentlőrinc bkik xviii telekadó bóna zoltán