2012. aug 01.

Nem várt fejleményekkel folytatódik a Bókay-botrány

írta: Lmagazin
Nem várt fejleményekkel folytatódik a Bókay-botrány

Tegnapi bejegyzésünkben még úgy tünt, hogy a Városgazda a ludas a hétvégi botrány miatt, mikor is a hajnalig tartó roma lagzin elég tetemes kár keletkezett a Bókay-kertben.

Mára kiderült, hogy egy régi ismerős keze van újra a buliban. A hírek szerint a kerületi romák Lévai István alpolgármester választókerületében laknak, és sok kopogtatócédulát köszönhet nekik az alpolgármester. Ennek okán tarthatták meg a házasulandók a bulit a Bókayban.

Namármost a Fidesz helyi képviselője az ügyben előremenekülve most vizsgálatot akar, hogy hogyan történhetett meg az eset és ki a felelős, hogy nem lett vége az este 10-ig engedélyezett bulinak. Mi a magunk részéről a Fidesz helyi prominenseit - tisztelet a kivételnek - a kerületi közállapotokat figyelembe véve nem tartjuk túlzottan rátermettnek (talán ezt már önök is észrevették), de hogy - mint arra más is felhívta a figyelmet - egy roma lagzinak este 10 órakor vége lesz, mert addig szól az engedély, hááát, ez elég életszerűtlen. Ennek a tiltásnak körülbelül annyi foganatja lehet, mint megtiltani a szélnek, hogy fújjon, vagy Ughy Attilát rábírni, hogy eggyel kevesebb állása legyen. (Tényleg hajmeresztő, hogy kik ülnek felelős pozícióban a kerületben.)

lévai búcsú.jpgEz csak a sztori egyik csavarja, de van egy kevésbé megmosolyogtató is. Mára egyértelművé vált, hogy a 400 fős vendégsereget befogadó 200 m2-es sátor a Bókay-kert tulajdonában van. Az a baj, hogy pont egy ugyanilyen sátrat bérelt ki Lévai István utasítására az önkormányzat több, mint három millió forintért, a piaci árakat durván meghaladó áron. Kérdés, ki járt jól ezzel? Ki járt jól a 3 hétre másfél millióért őriztetett sátorral? Ki járt jól a három hétre 200 ezer forintért kiadott büfével? Ki járt jól a romáknak kopogtatócéduláért bérbe adott Bókay-kerttel?

Az ügyben több részlet még nem tiszta, de ez nem az első, és nem a második eset, hogy a Fidesz kerületi elnöke, frakcióvezetője, alpolgármestere súlyos morális és törvénytelen-gyanús esetbe keveredik. A szükséges konklúziókat már rég le kellett volna vonni a helyi Fidesznek...

Szólj hozzá

fidesz korrupció pestszentlőrinc lenyúlás lévai istván zoltán pestszentimre felelőtlenség alkalmatlanság bókay kert pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség hozzánemértés lévai istván