Szavazásunk lezárult - a vélemények egyöntetűek
Közel 2 hete, a sátorbérléssel kapcsolatos botrányt követően indítottuk szavazásunkat arra vonatkozóan, hogy Önök szerint Lévai István Zoltán alpolgármestert érintő ügyben mi lenne a helyes, etikus megoldás.
Kérdésünket 2252 személy látta, erre 65-en (a megkérdezettek közel három százaléka) válaszolt. A válaszolóknak csak 3%-a szerint kellene Lévainak tovább folytatnia a munkáját jelen körülmények között, ugyanis 2 ember szavazott a 65-ből erre.
A szavazók túlnyomó többsége, a 97% azonban a jövőben nem szeretné Lévait a helyi közéletben látni. Ez egy megdöbbentően magas szám, bár elképzelhető, hogy Lévai folyamatos botrányai haladták meg a szavazók ingerküszöbét.
Arra vonatkozóan, hogy kinek kellene cselekedni három alternatívát kínáltunk: Lévai magától mondjon le, a Fidesz mondassa le, vagy az ellenzék tegyen büntetőfeljelentést az ügyben. Szavazóink relatív többsége (48%) szerint Lévainak magától le kellene mondania, és kevesen vannak (17%), akik ezt a lépést a Fidesztől várnák. Ez talán nem meglepő annak fényében , ahogy a Fidesz országos ügyei zajlanak, amikor olyan botránypolitikusok is egyre feljebb buknak, mint Lázár János, Szíjjártó Péter vagy Budai Gyula.
Érdekes, hogy a szavazók egy nagyon markáns csoportja szerint (közel harmada) Lévainak a hatóságok előtt kellene tisztáznia magát, mely feljelentést az ellenzéknek kell kezdeményeznie. Érdekes ősz elé nézünk.