2012. nov 05.

Átverték Ughy Attilát?

írta: Lmagazin
Átverték Ughy Attilát?

Máskülönben nehéz arra magyarázatot találni, hogy napi 70 ezres bevételből miként lehet 100 ezer forintot "ellopni"

Szenzációs leleplezést jelentett be kerületünk első embere. Ughy Attila a Széchenyi fürdő előtt tájékoztatta a közmédia jelen lévő képviselőit arról, hogy jegy maffia működött a XVIII. kerületi Park uszodában, akik napi 100 ezer forinttal károsították meg az önkormányzat vállalatát. Szerkesztőségünk a hír megjelenését követően nagyon sok megkeresést kapott az uszodát rendszeresen használóktól. Ezek mindegyike rámutatott, hogy az önkormányzat által közölt számok nincsenek köszönő viszonyban a valóssággal. Ezért elővettük a nyilvánosan hozzáférhető adatokat és számoltunk egy kicsit. Érdekes dolgokra akadunk....

A Park uszodát a Városgazda Zrt. üzemelteti. A cég 2012. évi üzleti tervében az uszoda és a nyitott, csak nyáron üzemelő strand esetében 24 millió 600 ezer forint szerepel jegy és bérlet értékesítési tervként. Az uszoda a hét minden napján nyitva tart, azonban az oktatások miatt a nagyközönség számára annak igénybe vételére  hétköznapokon reggel 6:00 és 8:45 között, illetve délután 16:00 és 20:45 között nyílik csupán lehetőség. A hétvégeken az uszoda szabadon látogatható reggel 8:00 és este 20:45 között.  Az intézményben a belépő reggel 880 forint, míg délután 1430 forint. (A fenti adatok itt érhetőek el.)

Számoljunk egy kicsit. A nyitvatartási adatokból kiderül, hogy az uszoda hetente 63 órán keresztül látogatható a nagyközönség számára. Az átlagos belépő árat az egyszerűség kedvéért számoljuk 1100 forinttal. Itt utalunk vissza a vállalat által tervezett bevételre, amely 24,6 millió forint 2012-ben. Ha ezt az összeget - feltételezve, hogy az intézmény minden nap nyitva van - elosztjuk 365-el, akkor kiderül, hogy a napi tervezett bevétel 67.397 forint (ez napi 61 fizető vendéget jelent). A számok ismeretében az is könnyen kiszámolható, hogy egy hétre vetítve minden nyitvatartási órában 7,5 fizető vendégnek kell az uszodában lennie.

A fenti számok tekintetében amennyiben hiszünk Ughy Attilának, aki szerint naponta 100 ezer forinttal károsították meg az intézményt annak dolgozói, akkor valami nem stimmel. A napi 67 ezer forintos bevételből nem lehet 100 ezer forintot "ellopni"!!!! Mindezek fényében ha igaz lenne amit a polgármester mondott, akkor az uszodában mindenki ingyen úszott volna, vagy a menedzsmentnek nem tűnt volna fel, hogy 5 emberből három nem vett jegyet.

A számok ismeretében értetlenül álltunk a bejelentés előtt, ezért szakértő segítségét kértük. Álláspontja szerint a Városgazda Zrt. menedzsmentje lényegesen alul tervezte a Park uszoda bevételét, és saját hibája elfedése érdekében az ügyben feltételezhetően megvezette Ughy Attilát. Véleményét azzal is alátámasztotta, hogy a szomszédos Kispesten - ahol kerületünk három uszodájával szemben mindössze egy van - naponta 200 vendéget szolgálnak ki, ráadásul ott az intézmény egész nap látogatható a nagyközönség számára. A szakértő a felmerült kárral kapcsolatban elmondta, hogy annak vélelmezett összegét a társaságnak több évre visszamenőleg peresítenie kell az elkövetőkkel szemben. Ezt követően majd évek múlva, a bíróság jogerős ítéletét követően kerülhet sor arra, hogy az ott megítélt összeget rendkívüli, vagy egyéb bevételként a Városgazda elszámolja. . 

Az ügyben megkérdeztük Kőrös Pétert, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának ellenzéki tagját. A képviselő a feljelentéssel kapcsolatban nem kívánt lapunknak nyilatkozni. (Mint mondta, folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban politikai szereplőknek nem szerencsés véleményt alkotniuk.) Az uszoda bevételei kapcsán felmerült anomáliákkal kapcsolatban a szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a Városgazda Zrt. 2012-es üzleti tervében több, mint 200 millió forintos tervezési hiba van. Így ez az összeg tovább rontja a vállalat amúgy is  száz milliós veszteségét. Álláspontja szerint a vállalat üzleti tervezése során a cég menedzsmentje olyan hibákat vétett, amelyek súlyos károkat okoznak a kerületi adófizetőknek. Most ennek újabb bizonyítékát szolgálták. A politikus szerint a konkrét ügyben felmerül Csempesz Ivánnak, a  Bókay kert vezetőjének felelőssége. 

Ugyanis az ügyet ismerők azt állítják, hogy Csempesz Iván és Banyár László vezetői felelőtlenségére vezethető vissza a helyzet elharapózása, hisz a társaság munkavállalói között köztudott, hogy Csempesz Iván roppant hektikusan jár be dolgozni, vezetői tevékenységét elhanyagolja, ami a Bókay kertre vetítve korábban már az ellenzéknek is feltűnt. Vélhetően a Városgazda nem akarta, hogy - mint a botrányos roma lagzit követően - újra a vezetők fejére hulljon vissza a botrány, így előremenekülve büntetőfeljelentést tett az ügyben, és Ughy végignyilatkozta a médiát. Természetesen ez ne vezessen meg senkit; épkézláb vezetői magatartással elejét lehetett volna venni a kerület becsületén esett szégyennek, de erre a Városgazda menedzsmentje alkalmatlan.

A leleplezést követően két dolog már biztosan megváltozott. Egyrészt azonnali hatállyal új biztonsági szolgálatot bíztak meg az objektum őrzésével. A Hori-Zone Kft. az idő rövidségére tekintettel minden bizonnyal versenyeztetés nélkül kapta meg a feladatot. A vállalat története igazi újkori tündérmesének is nevezhető. Beszámolójából kiderül, hogy 2009-ben még nulla, 2010-ben 15 millió, tavaly már negyed milliárd forint volt a bevétele  Az új cég azóta minden bérlettel rendelkező vendég személyes adatait (név, lakcím, telefonszám) felírja, amelyet az uszodát használók felháborítónak, és törvénytelennek tartanak. 

A cég tulajdonosi szerkezet is tartogat meglepetéseket:

biztonsági cég.JPG

Emlékeztetőül Ughy Attila leleplező interjúja:

Szólj hozzá

átverés városgazda alkalmatlanság bókay kert attila;ughy attila; csempesz iván városgazda zrt