2012. nov 23.

Újabb és újabb feljelentések Lévai ügyeiben

írta: Lmagazin
Újabb és újabb feljelentések Lévai ügyeiben

Szerkesztőségünk tudomására jutott, hogy az MSZP már 2012. szeptemberében feljelentést tett a Labdarúgó sátor ügyében ismeretlen tettes ellen. Az ügyről korábban már mi is több esetben írtunk, de mindezidáig nem volt ismert, hogy végül történt-e feljelentés az ügyben.

levai_istvan_zoltan.jpgTalán még emlékeznek rá, de érdemes újra felidézni a botrányos ügyet: Lévai István Zoltán kezdeményezésére az önkormányzat  heti 900 ezer forint, plusz áfáért bérelt egy rendezvénysátrat, ez legalsóbb hangon 2 millió 700 ezer forint, plusz áfa. Kíváncsiságból megnéztünk egy sátorbérléssel foglalkozó oldalt: azt írják, hogy ekkora sátrat (Sátor 20×10 m – 200 nm; max 1 db – sörgarnitúra 25/30/35 db) három napra 315 ezer forintért, majd naponta 21.875 ft-ért biztosítanak. Ez 21 napra: 708 750 ft. Sörpadszettre (ha ezt is bérelték volna; bár gondoljuk ebből van pár száz darab az iskolákban) egy másik honlap ilyen árat ír: 1000 ft/ garnitúra, szóval 21 napra 35 garnitúra az 735 ezer forint.

Őrzésre 1 millió 646 ezer forintot költöttek, a polgármesteri hivataltól 100 méterre, miközben a sátrat nyugodtan rábízhatták volna közmunkásokra is. Így 200-300 ezer forintból megoldhatta volna a feladatot a fideszes vezetés.

Tudják, hogy a 3 millióért bérelt, 1 millió 650 ezer forintért őriztetett (plusz a resztli tételek: Toitoi, áram, víz, stb-stb) focisátor mennyi pénzt hozott? A büfé üzemeltetője 200 ezer + áfa bérleti díjat fizetett három hétre! 

Az egész ügy akkor került más megvilágításba, amikor kiderült, hogy ezzel közel azonos méretű és adottságú sátorral eleve rendelkezett az önkormányzat cége. Innentől kezdve már nem pusztán a pazarlás kérdése jelent meg, hanem a szándékos károkozás is.

A most napvilágra került hírek szerint az MSZP az ügyben hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Véleményük szerint a kezdeményezés nem az önkormányzat kötelező feladatai közé tartozik, a projekt kiszervezése teljesen indokolatlan, hisz mind sátorral, mind sörpadszettekkel rendelkezik a megrendelő önkormányzat, az őrzést pedig indokolatlanul, a piaci viszonyoknál drágábban vették igénybe. Az árusítással kapcsolatos koncesszió jelképes áron, vélhetően versenyeztetés nélkül került a büfé üzemeltetőjéhez.

A hírek szerint az ügyben indítványozták Lévai István, és Banyár László meghallgatását is.

Szólj hozzá