2013. jan 24.

Ablakban a vásárlási utalvány?

írta: Lmagazin
Ablakban a vásárlási utalvány?

pénz apró.jpgTovábbra sincs hír arról mikor kaphatják meg a pestszentlőrinci közalkalmazottak a polgármester által - nem kis részben a helyi szocialisták nyomására - karácsony előtt megígért 26 ezer forintnyi, inkább jelképes vásárlási utalványt. A köztudottan alulfizetett ágazatban dolgozók számára éppen a téli időszakban lenne legnagyobb szükség a juttatások átadására, ám az illetékesek elzárkóznak az emberek tájékoztatásától. Szaniszló Sándor szerint a hozzáállás azért is különös, mert a polgármesteri hivatalban a jegyző közel 3 millió forintot szánt a hozzá lojális munkatársak megjutalmazására, sőt a polgármester és az alpolgármesterek számára még ruhapénzt is kiutaltak.

Bízva abban, hogy Ughy Attila és helyettese Kucsák László mégiscsak elismerésre méltónak tartja a Kerületért dolgozó 2300 közalkalmazott hivatás tudatát, mellékeljük az ellenzéki képviselők számukra írt beadványát.

 

Budapest  XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Ughy Attila polgármester úr

részére, Budapest 2013. január 18.

Tárgy: vásárlási utalvány

Tisztelt Polgármester Úr!

December 14-én a kerületi intézményeink vezetői számára rendezett fogadáson az Ön nevében bejelentésre került, hogy a közalkalmazottaink – az egész évi munkájukban való helytállásuk megköszönéseként - a minimálbér harminc százalékának megfelelő ajándék utalványban részesülnek.

Az ígéret óta eltelt több, mint egy hónap, a munkatársaink pedig egyre türelmetlenebbül várják a megszolgált juttatásukat. Bizonyára Polgármester úr is tudomásul bír arról, hogy az egészségügyben, az oktatásban és a szociális területen rendkívül nehéz körülmények között él számos kollégánk, a januári hónap egyébként is nehezen vészelhető át az alacsony bérből élő családok számára.

Kérem Polgármester úr haladéktalan tájékoztatását, hogy megvan-e a szándékuk az ajándék utalványok kézbesítésére, ha igen, az mikorra várható.

Együttműködését az érintett munkatársaink nevében is megköszönve,

Szaniszló Sándor, fővárosi képviselő, oktatási bizottság tagja

Szólj hozzá

polgármester felelősség közalkalmazott juttatás xviii szaniszló sándor