Darth Vader a SOFI-ban
A XVIII. Kerületi SOFI-ban 16. alkalommal került sor a Történelmi játszóház rendezvénysorozatra, melynek ez évben a témája a mese volt.
Az iskola tanulói gyönyörű alkotásokat készítettek a mesék csodáiról, melynek anyagából kiállítás készült.
A rendezvény napjára az egész iskola elvarázsolt mesevilággá változott, "igazi" Üvegheggyel, Csipkerózsika várával, a háromfejű sárkány barlangjával, valamint az Óperenciás tengerrel. A játszóház foglalkozásain a gyerekek mézeskalács-házat készítettek, sárkánybábot varrtak, megtalálták a kalózok elrejtett kincseit, de voltak, akik Micimackó mézescsuporját formázták meg, vagy éppen várjátékot játszottak. Számos helyszínen megmutathatták ügyességüket a mesebeli királyfik és királyleányok. Arcfestés, mesevetélkedő, mesefigurák készítése mellett Darth Vader sisakját is elkészíthették a tanulók. Ez utóbbi jelmezre különösen nagy szükség volt, hiszen a rendezvényen megjelent az 501. Légió Magyarországi Helyőrsége, akik az iskolába hozták a Csillagok háborúja főszereplőit, a gyermekek nem kis örömére, és fáradhatatlanul játszottak a gyerekekkel egész délelőtt.
A feladatok sikeres megoldását követően mesés jutalmakat kaptak a résztvevők. Az első három helyezést elért osztályok Mátyás király korabeli ebéden vehetnek részt Visegrádon, a Renaissance Étteremben, valamint a Sir Lancelot Étteremben. A további nyertes csapatok bábszínházba, Planetáriumba, Állatkertbe és mesemoziba kaptak belépőt.
A mesés játszóház mesés ebéddel zárult, ahol dödölelevest, és hamuban sült pogácsát fogyaszthattak.
A hosszú évek óta sikeresen megrendezett programnak ez évben is dr. Gurmai Zita Európai Parlamenti képviselő volt a fővédnöke és fő támogatója. A program megnyitóján részt vett dr. Lévai István Zoltán alpolgármester.