2013. aug 28.

2 millió egy trafikért.

írta: Lmagazin
2 millió egy trafikért.

Trafikmutyi 18.jpg
Tovább dübörög a kerületi trafikmutyi. Júliustól már csak a nemzeti dohányboltokban lehet dohánytermékeket forgalmazni.

2 millióért trafik?

A kerületi trafik károsultak közül többen állítják, a pályázatuk benyújtását követően megkeresték őket azzal az ajánlattal, amely szerint 2 millió forintért rajta lehetnek a nyertesek listáján. Aki fizetett, nyert.  Elmondásuk szerint aki nem volt rajta a “VIP listán” ennyi pénzért juthatott koncesszióhoz. Kerületünkben 48 koncesszió került kiosztásra.

Összezár a Fidesz - KDNP trafikmutyi ügyben.

A kerületi MSZP előterjesztést nyújtott be a Képviselő-testület júliusi ülésére. Ebben egyebek mellett arra tettek javaslatot, hogy más településekhez hasonlóan a tizennyolcadik kerület is kezdeményezze a dohánykoncessziókról szóló pályázat felülvizsgálatát. A szocialista frakció javaslatot tett arra is, hogy álljon fel vizsgálóbizottság annak tisztázására, hogy milyen szerepet játszottak kerületünk fideszes vezetői abban, hogy Chladek Tibor kerületi fidelitas vezető és más a kormánypártokhoz köthető személyek is nyertek dohány koncessziót a kerületben. Az előterjesztést a kerületi Fidesz-KDNP képviselői napirendre sem vették.

Alkohol árusítás az iskoláktól 20 méterre.

Bár jogszabály tiltja, hogy iskolák 300 méteres körzetében alkohol termékeket forgalmazzanak ez a tiltás a Nemzeti Dohányboltokra, és a bennük forgalmazott alkoholra nem vonatkozik.  Kerületünkben 4 iskola közvetlen környezetében is árulnak alkoholt a dohányboltokban. A kerületi ellenzék kezdeményezte, hogy a kerület vezetése tegyen lépéseket annak érdekében, hogy iskoláink mellett szűnjenek meg az alkoholt is árusító dohányboltok. Javaslatuk nem talált meghallgatásra.

8 trafik az egyik kerületi vezetőnek?

A kerületi trafik károsultak információi szerint az egyik helyi vezető kormánypárti politikus 8 trafikhoz jutott. Üzleteit strómanokon keresztül ellenőrzi. A károsultak szerint két esetben tanúvallomásokkal és okiratokkal is igazolni tudják a valós tulajdonos kilétét. A jelenleg még rejtőzködő politikus mindenesetre biztosan jól jár. A Fidesz - KDNP szerződésben betonozta be a trafikmutyi győzteseit. Így abban az esetben, ha a kormányváltást követően elveszítik dohánykereskedelmi monopóliumukat, az állam súlyos milliárdokkal kárpótolja őket az adófizetők pénzéből.

 

Kucsák László még mindig hallgat mutyi ügyben.

Több, mint 120 napja nem válaszol Kucsák László trafikmutyi ügyben hozzá intézett kérdésekre.

  1. Igaz-e, hogy Ön, mint választókerületi elnök, utasítást kapott, miszerint "lehetőség szerint fideszesek nyerjenek, jobbikosok és MSZP-sek pedig semmiképpen ne"a trafiktenderen?

  2. Miután kiderült, hogy az Ön pártjának politikusai, mint önkormányzati döntéshozók, befolyást gyakorolhattak a döntés kimenetelére, támogatja-e az eredmények megsemmisítését és új pályázat kiírását?

  3. Hajlandó-e nyilvánosságra hozni a pályázatokat, hogy mindenki által összehasonlíthatóak legyenek a győztes és vesztes pályamunkák?

  4. Az önkormányzat milyen módon fog segíteni azon a közel 50 családon, mely az önkormányzati döntés következtében veszítette el bevételének jelentős részét?




Szólj hozzá