2013. sze 30.

Hova tünt a polgármester?

írta: Lmagazin
Hova tünt a polgármester?

szenny 8.jpgA fideszes iszap maffia által okozott károk felmérése érdekében levélben sürgetik a szocialista képviselők az eddig nyilvánosságot kerülő és a viharfelhők elmúlására játszó XVIII. kerületi polgármestert, hogy lépjen közbe az érintett családok érdekében. Az alábbiakban az ügy felderítése érdekében sokat tett Szaniszló Sándor fővárosi képviselő beadványát közöljük.

Budapest  XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Ughy Attila polgármester úr

részére

Tárgy: kárfelmérés

Tisztelt Polgármester Úr!

Minden bizonnyal Ön is értesült róla, hogy az országos médiának köszönhetően nyilvánosságra került az utóbbi huszonöt év szándékosan előidézett legnagyobb környezeti bűncselekmény sorozata, amelyet kerületünkben, a Cséry telepen követtek el. Az eset amiatt is megdöbbentő, mert vélelmezhetően  két és félév alatt több ezer köbméter, az itt élő emberek egészségét súlyosan veszélyeztető mérgező anyagot öntöttek a talajba és ezt a tettet nem más követte el, mint a fővárosi tulajdonban álló – Ön által nagyon jól ismert - szippantós vállalat, az FTSZV.

Bár a katasztrófára több, mint egy hete fény derült sajnálatos módon Ön egyszer sem tartotta fontosnak, hogy megszólaljon az ügyben és nem tudni arról sem tettek-e bármilyen intézkedést a veszélyben lévő kerületi családok egészségének megvédése érdekében.

Az ügy kiemelt fontosságára tekintettel kérem Polgármester úr haladéktalan válaszát az alábbi kérdésekben:

-          hajlandó-e eleget tenni a kérésünkek és elrendeli-e a szennyezés helyéhez közeli kertvárosban a talaj és a fúrt kutak vizének megvizsgálását?

-          a szennyeződés egészségre káros mértékének pontos tisztázásáig hajlandó-e a kerületi gyermek és szociális intézményekbe palackos vizet kiszállíttatni?

-          volt-e az Ön által vezetett önkormányzatnak tudomása arról milyen tevékenység folyik a Cséry telepen?

-          jelezték-e Önnek a köztisztaság garantálása érdekében évi 17 millió forintért foglalkoztatott – és a cséry telepen is időről időre megforduló – mezőőrök a szeméttelepen tapasztalható furcsa jelenségeket?

-          amikor Ön és az alpolgármestere több esetben is a szippantós cég telephelyén jártak nem találták-e különösnek, hogy markoló gépekkel árkokat vájnak a földbe, illetve nem zavarta-e Önöket az egész környéket beborító átható bűz szaga?

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a XVIII. kerület lakossága elvárja Öntől, hogy haladéktalanul megtegye azokat a lépéseket, amelyek a további károk elhárításának érdekében szükségesek. Egyúttal tájékoztatom, hogy az környéken élő családok személyes tájékoztatása ügyében lakossági fórumokat kívánok összehívni, ennek érdekében kérem a jelölje meg azokat az időpontokat, amelyek alkalmasak Önnek is, hogy azokon személyesen részt vegyen.

Budapest, 2013. szeptember 30.

Tisztelettel:

Szaniszló Sándor

fővárosi képviselő, volt alpolgármester

 

Szólj hozzá

polgármester cséry telep szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre