2013. okt 01.

Jégre vitt nemzeti radikálisok

írta: Lmagazin
Jégre vitt nemzeti radikálisok

Trafikmutyi 18.jpgCsúnyán megvezette Chladek Tibor, a Fidelitas helyi vezetője a Jobbik kerületi szervezetének vezetőit  a pénteki Bajnai fórumra tervezett mini tüntetéssel kapcsolatban.

Az a Chladek Tibor, aki tavaly karácsonykor közpénzen - a piaci árakat jelentősen meghaladó áron - szerzett be részben szlovák rohadt krumpli, hogy ezt osztogassa a szeretet ünnepén a nyugdíjasoknak. A kerület zöme ezt úgy értékelte, hogy Chladek a szegény, kiszolgáltatott embereken akar nyerészkedni.

chladek agh.jpg

Még fel sem ocsúdott a közvélemény az ifjú fideszes vérlázító botrányán, mire kiderült hogy Chladek jeles résztvevőjévé vált a Lázár János által szervezett Nemzeti Trafikmutyinak, ugyanis Chladek  -a szerencse örökös pártfogoltja - egy önkormányzati bérleményben nyithatott dohánytrafikot. (képünkön Chladek Tibor (balra) Ágh Péter fidelitasos elnökkel; láthatóan elégedettek helyzetükkel)

Chladek igyekszik is megszolgálni a bizalmat és semmi áron nem engedné a mutyiban kiosztott sokszoros lottónyereményét, a dohánytrafikot. Ebből a célból Chladek bejelentkezett, hogy majd megszervezi a pénteki Bajnai fórumra az ellentüntetést. Tüntetés ugyan volt, de  a jelenség inkább volt értelmezhető egy elcseszett flashmobnak, mint valódi megmozdulásnak, mert alig egy pár odatévedt jobbikos szerencsétlenkedett a helyszínen.

Ugyanis Chladek, akinek idejében szóltak, hogy könnyen kerülhet zavarba a trafikmutyija és krumlibiznisze miatt, jobbnak látta, hogy nem jön el a rendezvényre és szerencsétlen jobbikosokat hagyja ott égni.

kucsák_fidelitas.JPG

Na így vitte jégre a trafikmutyista a nemzeti radikálisokat, és így lettek a Jobbikosok a trafikmutyi lelkes támogatói. (képünkön Kucsák László (balra) fideszes választókerületi vezető, aki hónapok óta takargatja a helyi fideszesek trafikmutyiját)

Kelt, Kr.u. 2013. szeptember 30. 

Szólj hozzá