2013. dec 26.

Több tízezer kisbolt nem nyit már ki januártól

írta: Lmagazin
Több tízezer kisbolt nem nyit már ki januártól

kucsák lovon.jpgA XVIII. kerületben mintegy kétszáz - országosan harmincezer - kereskedő döntött úgy, hogy év végén becsukja a boltot. Bár Magyarország a fideszesek szerint Jobban Teljesít, a gyér forgalom mellett akkora terhet jelent az új pénztárgépek bevezetése, hogy azon még a kilátásba helyezett ötvenezer forintos állami támogatás sem segít. 

Harminckétezer kisvállalkozó már nem is rendelte meg az új, online adatkapcsolatra képes pénztárgépet, inkább lehúzzák a rolót - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből. Az átállás költségeit lehetetlen kigazdálkodni a csekélyke forgalomból, amit a kisebb üzletek bonyolítanak. Sok helyen már magát sem tartotta el az üzlet, nekik egyáltalán nem éri meg beruházniuk az új kasszára. Akik viszont talpon maradnak, azoknak muszáj beépíteniük az árakba az online adatkapcsolat terheit. Az adatátvitel havonta 2300 forintba kerül, s az új gépek karbantartásigénye is növeli majd a kiadásokat. 

Ráadásul az ötvenezer forintos állami támogatás is elszállhat, mert azt csak azok kaphatják meg, akiknél még az idén működni kezdenek az új gépek. A NAV tájékoztatása szerint 120 ezernél valamivel több megrendelést regisztráltak, de eddig csak kicsivel több, mint tízezer kassza lett bekötve. Márpedig szilveszterig már csak két munkanap van, így mintegy százezer kereskedő bukhatja az állami támogatást.

Kucsák László, a fideszesek XVIII. kerületi országgyűlési képviselője éppen Karácsonyra időzítve szóratta ki a kampánylevelét, ám ahogy lenni szokott a kerületi családi vállalkozások tönkretételében való felelősségét (is) diszkréten elhallgatta.

 

 

Szólj hozzá

fidesz átverés alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre kucsák lászló