Bemutatkozik a Magyar Liberális Párt
A Magyar Liberális Párt 2013 tavaszán alakult. Fiatal szervezet vagyunk, de már több ezer taggal és számos helyi szervezettel rendelkezünk szerte az országban. Pártunk már a kezdetektől szorgalmazta a teljes körű ellenzési összefogás létrehozását a 2014-es országgyűlési választásokra, mert bár az ellenzéki pártok programjaiban vannak különbségek, a fő célunk azonos: le kell váltanunk Orbán Viktort és kormányát! Most elsősorban az április 6-i országgyűlési választásra koncentrálunk, de legalább ennyire fontos lesz, hogy az EP és az őszi önkormányzati választáson is jól szerepeljenek a jelöltjeink.
Szinte az élet minden terültén változásra van szükség a kormányváltást követően. Vissza kell állítanunk a demokratikus értékrendet Magyarországon az európai normáknak megfelelően, helyre kell állítanunk a demokratikus intézményrendszert, és sürgős változtatásokra van szükség a külpolitika, a gazdaság, az egészségügy, a kultúra területén. Visszaszerezzük a külföldi befektetők bizalmát országunk iránt, és kiszámítható jogalkotással erősíteni fogjuk a hazai vállalkozói kedvet is. Munkahelyteremtéssel és az oktatási rendszer átalakításával elérjük, hogy a fiatalok itthon maradjanak, ill. visszatérjenek a külföldi tapasztalatszerzés után. Újraépítjük a szociális hálót, csökkentjük a társadalmi különbségeket.
Kerületi tennivalók:
A XVIII. kerületben legfontosabb feladataink: a munkahelyteremtés, a közbiztonság javítása, (például a Szemere-telepen), a polgárőrség „újjáélesztése”, a környezetvédelem, az egészségügyi ellátás színvonalának emelése.
Több, a Havanna lakótelepen élő lakos hiányolta a telepieknek megígért Posta létrehozását, az orvosi rendelő felújítását. Ezeket mi megvalósítjuk. Számtalan helyről jelezték a kerületből a buszmegállók, a járdák siralmas állapotát. Ezeket a problémákat is sürgősen orvosolni szeretnénk! Elmaradt az Alacska lakótelepen a köztéri kamerák felszerelése, mely jelentősen javítaná a közbiztonságot, mi pótolni fogjuk ezt a hiányosságot,
Az Összefogás választási győzelme esetén élhető, biztonságos, békés kerületet teremtünk!
Popper Gábor, XVIII. kerületi elnök