2014. feb 26.

keleti szél - avagy forgasd ügyesen a köpönyeged!

írta: Lmagazin
keleti szél - avagy forgasd ügyesen a köpönyeged!

Szenvedélyes mondatok, amelyek 2007-ben hangzottak el, érdemes összehasonlítani ugyanannak az embernek a mai szövegével és orientációjával...

Ha a videó megnézését hosszúnak találná, az első résznek itt az írott változata:

Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából sohasem akar többé a kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket. Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a kelet uralma, amely megmételyezte és tönkretette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában – ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra. Kékcédulás választás, a szovjet felszabadítás hamis mítosza, a vas és acél országának lázas látomása, a munkásosztály hatalmáról és a nyugat bukásáról táplált beteges propaganda. 

A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. Mióta a kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták: szabadulni sorvasztó öleléséből és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit, tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet.

Mindig is ez volt a kívánságunk. Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell erőszakkal is. …

 

 

Szólj hozzá